A tavalyi példátlan akarategyesítés következményeként az alkotmányozó többség ma erősebb, mint bármikor - hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök a Budapesten megrendezett 21. európai hallgatói egyesületek konferenciáján. "Konszenzus elsősorban nem a pártok között, hanem a társadalomban jött létre. Még mindig szívből remélem, hogy a parlamenti pártok egységesen részt vesznek majd az alkotmányozás folyamatában" - mondta az államfő.
A új alaptörvényről Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt mondta, abban mindazoknak a közösségi értékeknek meg kell jelenniük, amelyek életképessé és jövőképessé tesznek egy nemzetet. "Mi azt hisszük, hogy ezek nagy részt keresztény értékekből vezethetők le, és ezek igenis átültethetők a mindennapi gyakorlatba, elkezdve az emberi méltóság tiszteletétől, az élet védelmétől, a közösség javának keresésétől."
A magyar nemzet legfontosabb közjogi dokumentumának nem pusztán a demokráciát és a jogállamiságot kell megvédenie, valamint biztosítania a társadalmi együttélés kereteit, de foglalkoznia. kell Magyarország legfontosabb problémáival is - hangsúlyozta Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2011-02-18 18:43:53
Hallgassa meg!


