BudapestrÅ‘l nem látszik az ország - mondta bevezetÅ‘ beszédében Schmitt Pál Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közös ünnepi gyűlésén. A köztársasági elnök azért választotta országjáró kÅ‘rútja elsÅ‘ állomásának ezt a térséget, mert ez az ország egyik leghátrányosabb helyzetű régiója: a munkanélküliség 20 százalék, a munkaképes lakosságnak pedig mindössze 48 százaléka dolgozik, többségük minimálbérért.
Az ünnepi közgyűlésen a pártok frakcióvezetÅ‘i is a térség társadalmi és gazdasági gondjairól adtak összegzést, és ugyan más-más problémákat tartottak fontosnak, de mindannyian az összefogás szükségességét hangsúlyozták, amire már volt példa - mondta Schmitt Pál -, a tavaly tavaszi több száz családi házat összedöntÅ‘ árvíz utáni újjáépítés során. (A köztársasági elnök éppen ezért délután FelsÅ‘zsolcára látogat, ahol néhány hete veszélyhelyzetet rendeltek el, miközben épül az új árvízvédelmi gát.)
A köztársasági elnök elmondta azt is, útja során látni szeretné, hogy hol, milyen bajok akadnak és örülni szeretne a jónak. Véleménye szerint ha Magyarország köztársasági elnöke valahol megjelenik, akkor viszi magával azt az üzenetet, hogy mindenki számít, határon innen és túl. Mint mondta, nem titkolt szándéka, hogy az elnöki jelenlétbÅ‘l fakadó nyilvánosságot felhasználja a jó példák népszerűsítésére; célja, hogy ez az országjárás elsÅ‘sorban ne az Å‘ személye kapcsán, hanem azok miatt legyen érdekes, akikkel találkozik.
Az államfÅ‘ országjáró útja elsÅ‘ állomásán, az árvízsújtotta FelsÅ‘zsolcán csütörtökön a védműépítés mielÅ‘bbi elkezdését szorgalmazta. "Nem akkor kell árvizet kiabálni, amikor az ár a házak falát mossa, hanem akkor kell rá készülni egyfajta prevencióval, megelÅ‘zéssel, amikor még a medrében csordogál bármelyik folyó vagy patak. Úgy látom, ez most így van. Most nem fogja felkészületlenül érni a térséget, ha ismét egy ilyen természeti csapás jön" - mondta Schmitt Pál.
FelsÅ‘zsolcán a Sajó és Boldva medencéjében az árvízvédelmi rendszer kialakítására a kormány 5-7 milliárd forintot szán.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2011-01-31 13:13:07

Hallgassa meg


