Sólyom László köztársasági elnök aláÃrta a választási eljárásról szóló törvényt – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).
Az Országgyűlés múlt hét hétfÅ‘n 257 igen és 99 nem szavazattal fogadta el a választási eljárásról szóló törvény módosÃtását fideszes képviselÅ‘k kezdeményezésére. A törvény szerint már az Å‘sszel esedékes önkormányzati választáson is rövidebb lehet a kampány, kampánycsend pedig csak a szavazás napján lesz 0 órától 19 óráig.
A változtatások alapján a választást ezentúl legkésÅ‘bb nem 72, hanem 60 nappal a szavazás napja elÅ‘tt kell kitűzni, Ãgy 12 nappal rövidülhetnek a választási kampányok. (A kampány a választás kitűzésétÅ‘l a szavazás napjának kezdetéig tart.) Változik a kampánycsend idÅ‘tartama is: csak a szavazás napján 0 órától 19 óráig lesz tilos választási kampányt folytatni. (Eddig nemcsak a voksolás napján, hanem az azt megelÅ‘zÅ‘ napon is tiltott volt a korteskedés.) Az eddiginél kevesebb nap áll majd rendelkezésre az ajánlószelvények gyűjtésére is.
Az államfÅ‘ aláÃrta azt a fideszes Horváth Zsolt által jegyzett törvényt is, mely szerint minden általános választás - az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti voksolás - elÅ‘tt megújul az Országos Választási Bizottság (OVB). Már az Å‘szi önkormányzati választások elÅ‘tt új tagokat választanak a jelenlegi testületbe, amelynek tagjait az áprilisi országgyűlési választások elÅ‘tt választották meg négyéves mandátummal.
Sólyom László hétfÅ‘n aláÃrta - a korábban általa visszaküldött - a kormánytisztviselÅ‘k jogállásáról szóló törvényt is. A törvény szerint a kormánytisztviselÅ‘k munkaviszonyát az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idÅ‘vel megszüntetheti. (A visszaküldés után elfogadott jogszabályt az államfÅ‘ másodszorra már nem tárgyaltathatja újra.)
A jogszabályt, annak június 8-i elfogadását követÅ‘en az államfÅ‘ nem Ãrta alá, hanem megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. A Ház zárószavazás elÅ‘tt egy módosÃtócsomag elfogadásával kibÅ‘vÃtette a törvényt, annak hatálya alá vonta a közigazgatási államtitkárokat és a helyettes államtitkárokat, azaz a szakmai vezetÅ‘ket; nem változtatott viszont a parlament azon a passzuson, amellyel az államfÅ‘ nem értett egyet: Ãgy a munkáltatók a kormánytisztviselÅ‘ket indoklás nélkül menthetik majd fel.
A köztársasági elnök álláspontja szerint az indoklás nélküli elbocsátás lehetÅ‘sége ellentétes az Európai Unió jogával. A KEH közlése szerint a köztársasági elnök aláÃrta a közoktatásról szóló törvényt, a kisebbségi önkormányzati képviselÅ‘k számának csökkentése érdekében szükséges törvények módosÃtását, valamint a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosÃtását is.
Â




