Köszönjük, megvagyunk - ez a címe annak a felmérésnek, amely a magyar lakosság hangulatát mérte fel. Beteg idősek, elkeseredett szakmunkások, boldogtalan házaspárok. Idén hárommillió magyar szenved. Ők leginkább az egészségükre panaszkodtak - mondja Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója.
Nagyjából hárommillióan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy a betegség vette körül a mindennapjaikat, ami aggasztó jelenség. Másfelől, ez a felnőtt népességnek az egyharmada, tehát a többség mégiscsak egészsége szempontjából jónak minősítette az évet, ami pedig reményteli jelenség – véli a a Szonda Ipsos munkatársa.
A közvélemény-kutató cég felmérése szerint a dolgozók csaknem fele úgy érzi, a munkahelyén inkább rossz tapasztalatokat halmozott fel. A szakképzetlenebb dolgozók hetven százaléka kesergett a rossz munkája miatt. A magánéletre vonatkozó adatokból viszont az derült ki, hogy főképpen akkor boldogok a házaspárok, ha jó anyagi helyzetben vannak, vagy ha épp gyereket várnak - mondja a véleménykutatási igazgató. „Egy olyan pár, akiknek még nincs gyermeke, fiatalok, együtt járnak, azok még alapvetően kellemesen élték meg ezt az évet. Azok a párok, ahol nincsen gyermek, ők alapvetően inkább negatívan, a kisgyerek megszületése pedig úgy tűnik, hogy a boldogság egyik záloga. Tulajdonképpen a gyermekes párok inkább örömtelinek tartották az idei esztendőt.”
A politikai helyzetről a magyarok többségének markáns véleménye van. A lakosság nyolcvan százaléka szerint 2010 kudarcokkal teli év volt.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-12-20 10:10:28
Hallgassa meg!


