gyengénlátóknak

Tanúkat hallgatnak ki a ferencvárosi ajánlószelvény-hamisítási ügyben

A rendőrségnek még háromszáz embert kell kihallgatnia a 2008-as ferencvárosi időközi választás ajánlószelvényeinek meghamisítása miatt. Mint kiderült, az MDF, a Magyar Szociális Zöldpárt és a MIÉP által leadott kopogtatócédulák csaknem háromnegyedét fénymásolóval hamisították. A nyomozók írás-szakértőt is bevonnak, de csak a tanúk kihallgatása után.

Még háromszáz embert ki kell hallgatnia tanúként a rendőrségnek a ferencvárosi ajánlószelvény-hamisítási ügyben, majd írásszakértőt rendelnek ki - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

A ferencvárosi időközi országgyűlési választáson talált hamis ajánlószelvények ügyében a Jobbik választási bizottságba delegált tagja 2008. december 20-án hívta fel a sajtó figyelmét arra, hogy az MDF ajánlószelvényeinek jelentős része álláspontja szerint fénymásolt hamisítvány. Az Állami Nyomda szakértői azt állapították meg, hogy az MDF, a Magyar Szociális Zöldpárt és a MIÉP által leadott összes ajánlószelvény 73 százaléka hamis.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2008. december 29-én rendelt el nyomozást a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen.

Az ügyben körülbelül 800 ember meghallgatására van szükség, közülük körülbelül már 500-at meghallgattak a nyomozók. Ezt követően kerülhet sor írásszakértő kirendelésére - közölte a BRFK az MTI érdeklődésére.
 

Utolsó frissítés: 2010-01-26 13:19:49



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Tanúkat hallgatnak ki a ferencvárosi ajánlószelvény-hamisítási ügyben >