Nagyon megijedt az a nővér, akit nyáron a miskolci megyei kórházban támadott meg az egyik beteg. Még most is felzaklatják a történtek. Néhány hónapja pedig Kiskunhalason ejtett túszul egy ápolót.
Nem ritka az egészségügyi dolgozók bántalmazása. Szinte naponta éri őket atrocitás, a legtöbb eset nem is kap nyilvánosságot – mondta Éger István, az Orvosi Kamara elnöke. „Az atrocitás ugyanis nem a vérnél kezdődik, hanem a durva szavaknál, a lökdösődésnél, a kellemetlen ordítozásnál, és sajnos főképpen az ügyeleti ellátás, de a napi munka során is ez nem ritka esemény” – tette hozzá.
A kamara elnöke nem is érti, hogy az egészségügyi dolgozók miért maradtak ki a szabályozásból, hiszen ők is közfeladatot látnak el, ugyanúgy, mint például a pedagógusok.
Technikai hiba történt – ezt mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki megjegyezte, a tárca korábban is szorgalmazta az egészségügyi dolgozók fokozott védelmét, és most is azon az állásponton van, hogy súlyosabb büntetést kapjon az, aki megtámadja őket. Azt egyelőre nem tudni, mikor módosítják a jogszabályt, így mikortól kaphatnak fokozott büntetőjogi védelmet az ápolók, a mentősök és az orvosok.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-09-03 09:41:52



