Fotó: MR/Neubauer RudolfTaktikát váltott nemrég a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a magántulajdonú műemléki épületek védelmében. A hatóság megelégelte, hogy több kiemelt jelentőségű ingatlan birtokosa különféle trükkökkel akadályozza egy-egy nagy értékű épület megóvását, a rendszeres kötelezések ellenére sem végzi el a szükséges karbantartási munkákat. Az egyik ilyen példa a balettintézet (Magyar Táncművészeti Főiskola) világörökségi zónában álló volt Andrássy úti épülete, de sok más is akad.
Partneri viszony
Fejérdy Tamás, a KÖH elnökhelyettese elmondta, az eddigieknél keményebben kell fellépni a műemlékvédelmi kötelezettségek betartatására, vagyis még feszesebben követnék az eljárási folyamatokat, és azonnal lecsapnának, ha az megakadni látszik. A hivatali vezető szerint a taktikaváltásra azért az utóbbi évtől került sor, mert egyre több alkalommal tapasztalják, hogy hiába próbálnak partneri viszonyt kialakítani bizonyos tulajdonosokkal, azok visszaélnek a helyzettel. A KÖH elnökhelyettese szerint a műemlékek védelme szempontjából korábban célravezetőbbnek látszott a jóhiszemű, bizalmat megelőlegező magatartás, mint a tisztán hatósági fellépés, az azonnali szigor.
Hasonló volt a KÖH hozzáállása a balettintézet volt épületét birtokló Aquapura Hotels esetében is – mondta korábban az ingatlan ügyével foglalkozó egyik KÖH-munkatárs. A portugál cég kezdetben, még 2007-ben, a hivatal számára komoly partnernek tűnt, később azonban többszöri ígérete ellenére sem tett eleget karbantartási kötelezettségének.
A KÖH elnökhelyettese szerint azonban a hatékonyabb műemlékvédelem tekintetében nem az a legfontosabb kérdés, a hivatal milyen módszereket alkalmaz. A célok elérését, illetve a KÖH munkájának eredményességét jórészt az anyagiak és a vonatkozó szabályozás határozza meg.
Az eljárási szabályok szerint egymásra épülő fokozatok mentén általában igen hosszadalmas és körülményes folyamatra kell számítani, amelynek eredményes befejezését a rendelkezésre álló források elégtelensége enyhén szólva is megnehezíti. Fejérdy Tamás elmondta, az elhanyagolt értékek megóvásához a KÖH alapvetően a figyelmeztetés, a karbantartási kötelezés és a bírság törvény adta lehetőségeivel szokott élni, amelyek azonban gyakran nem tűnnek elég erős szankcióknak a tulajdonosok befolyásolására. A bírságot az épület birtokosa megfellebbezheti, ezután pedig hosszadalmas bírósági eljárás veheti kezdetét.
Ennek jelei látszanak az balettintézet volt épületét birtokló cég esetében is. A hivatal korábbi közlése szerint a tíz éve üresen álló, Drechsler-palotaként is ismert épület folyamatosan pusztul, és rövid időn belül a műemlék több pontján visszafordíthatatlanná válhat a romlás. A KÖH ezért december 2-án a bírságolási gyakorlatban jelentősnek számító harmincmilliós büntetést szabott ki a tulajdonosra. Az Aquapura azonban az év utolsó napján fellebbezést nyújtott be az örökségvédelmi hatóság elnökéhez, kérve a bírság összegének mérséklését. A cég a határozat formai hibáira hivatkozott, valamint azzal érvelt, hogy elkezdték a karbantartási munkákat, de azok a megadottnál hosszabb időt igényelnek. A cég ezen kívül az őt sem kímélő pénzügyi világválságot is megemlítette védekezésében. Ha a KÖH elnöke helybenhagyja a büntetésről hozott első fokú döntést, a vállalkozás a bíróságon folytathatja a vitát.
Viszonylag radikálisabb megoldásként, a kulturális örökségről szóló törvény a műemlékek védelmére, de csak valóban végső esetben, biztosítja a kényszer-helyreállítás lehetőségét is. Ez azt jelenti, ha súlyos veszélybe kerül egy történeti épület, és már minden más jogi (felszólító, kényszerítő,stb.) eszköz eredménytelennek bizonyult, akkor a halaszthatatlan munkákat a KÖH a kötelezett költségére elvégezteti. Amennyiben a munka költsége nem behajtható, az ingatlanra terhelik.
A törvény – meghatározott feltételek teljesülése esetén – műemléki védelem alatt álló épület kisajátítását is megengedi, de Fejérdy Tamás szerint mindkét esetben majdnem csak elméleti lehetőségről van szó, ilyen célokra ugyanis gyakorlatilag nincs központi forrás. A műemlékek egy részére vonatkozóan fennálló elővásárlási jog sem változtat lényegesen a helyzeten. Annak érvényesítése is jórészt anyagiak kérdése, másrészt értelemszerűen csak az adott műemlék tulajdonosa által kezdeményezett értékesítése esetén jöhet szóba.
Isteni beavatkozás
Kényszer-helyreállítás elrendelésére 2007 óta, a megszorítások következtében, alig akad példa, az egyik kivételesnek számító eset egy XIX. századi veszprémi lakóépületé. A Ruttner-házat birtokló ingatlanforgalmazó és befektetési kft-t 2003. óta hiába próbálta rábírni a KÖH a szükséges állagmegóvásra, ezért a hivatal 2009 őszén ideiglenes védtető építését rendelte el. A munka az épület értékéhez képest viszonylag kis összegbe, körülbelül négymillió forintba került, de a KÖH ezt is csak nagy nehézségek árán tudta kigazdálkodni. A balettintézet egykori épületének esetleges kényszer-helyreállítása ennél valószínű, lényegesen nagyobb összegbe kerülne.
Kisajátításra még nehezebb példát említeni. A hetven évig folyamatosan pusztuló turai Schossberger-kastélynál jött szóba, hogy az állam magának igényelheti a Gödöllő és Hatvan között található műemléket, de a folyamat elindítására végül nem került sor. A Loire-menti kastélyok mintájára tervezett XIX. századi épületet 1990-ben egy indiai maharadzsa cége vette meg azzal a szándékkal, hogy luxusszállót alakít ki, de lényegében sorsára hagyta az ingatlant. A műemlékvédelmi hivatal majd másfél évtizedig viaskodott a külföldi tulajdonossal, aki ennek ellenére sem tartotta karban az épületet. A neoreneszánsz kastélyba beesett az eső és a hó, a falait díszítő freskók több helyen a vakolattal együtt leváltak, egyes épületrészek életveszélyessé váltak. Az ingatlan ebben az időszakban annyira elhanyagolt állapotba került, hogy megkapta a legrosszabbul kezelt történeti épületnek járó Citrom-díjat az ICOMOS műemlékvédelmi világszervezet magyar tagozatától. A végső pusztulás elkerülésére 2003-ban kényszer-helyreállítást rendeltek el az épületen, amely során vasbetonra cserélték a fa zárófödémet.
Fejérdy Tamás szerint a kastély sorsa azután fordult biztatóra, hogy 2004-ben hasznosításába magyar üzletemberek is beszálltak. A turai kastély új gazdája, a Tura Invest Kft., amely szintén luxusszállót alakítana ki, korábban azt jósolta, az öt-hat milliárdosra tervezett beruházás eredményeként 2008-ra meglesz az épületbe szánt hotel. A tulajdonos a kastély megújítását hitelből, állami pályázatokból és magántőkéből kívánta előteremteni – ebben a sorrendben.
A turai projekt megvalósítása azóta is terv, a kastély összességében továbbra is leromlott állapotban van, de végeztek állagmegóvási munkákat az épületen belül és a hozzátartozó parkban. A karbantartási munkák során a tulajdonosok - honlapjuk szerint - szorosan együttműködnek a KÖH-hel, betartva annak előírásait. Az ingatlan birtokosa azt írja, a helyi önkormányzattal rendszeresen figyelik az uniós pályázatokat, hogy forrást találjanak a város, illetve a kastély fejlesztésére. A nagyközönség előtt is megnyitották az épületet, kiállítást, koncerteket rendeztek benne.
Fejérdy Tamás egy 2005-ös sajtóinterjúban azt mondta, isteni közbeavatkozásnak érzi, hogy egy cég végre a kezébe vette a restaurációt, és értelmes hasznosítási célt tűzött ki maga elé. A turai kastély állapota azonban a KÖH akuális álláspontja szerint nem mondható megnyugtatónak. Történtek ugyan állagmegóvási munkák, de a szép tervek, amelyekkel a Tura Invest indult, egyelőre nem valósultak meg - közölte a hivatal.
Gyorstüzelés
A másfél évtizedes harc után egy új befektető segítségével elért turai részsiker azonban nemcsak azt mutatja, hogy egy szinte reménytelen helyzetűnek látszó épület is megmenthető, az eset kapcsán látszanak az örökségvédelmi hatóság korlátai is. A pusztuló, magántulajdonú műemlékek esetében a hivatal munkatársai gyakran eszköztelennek érzik magukat, gyorstüzelő lehetőség egyelőre nincs a KÖH kezében – véli Fejérdy Tamás.
A KÖH-nek 2009-ben és 2010-ben is tízmillió forint áll rendelkezésére vészhelyzetbe került műemlék épületek, illetve régészeti lelőhelyek mentésére. Ehhez a Nemzeti Kulturális Alap még tízmillió forinttal járul hozzá. Beruházási feladatok finanszírozására nincs forrás, hasonlóképpen nem rendelkezik a KÖH kisajátításra fordítható összeggel. A hivatalnak a törvényi előírások szerint források hiányában így nincs más eszköze, mint a kötelezés, illetve a bírság kivetése.
Kényszer-helyreállításokról a KÖH tájékoztatása szerint 2002 óta, az örökségvédelmi törvény életbelépése óta beszélhetünk. Kezdetben az OKM által biztosított önálló sor volt a költségvetésben a kényszerfelújításokra, de a megvonások következtében 2007 óta ilyen tétel nem szerepel a büdzsében.
A hivatali vezető szerint nemcsak több pénzre, hanem új megoldási lehetőségekre is szükség van, amelyekkel megakadályozható a tulajdonosok időhúzása. A gyors beavatkozási lehetőségek megteremtését a visszafordíthatatlan mértékű pusztulás megelőzése mellett az is indokolja, hogy minél előbb lép közbe a KÖH, annál kisebb összeget kell áldozni a védett ingatlan megóvására, illetve helyrehozására. El kell érni, hogy legyen pénz az állami beavatkozásra – mondta Fejérdy Tamás.
Az állam műemlékvédelmi lehetőségeivel kapcsolatban és a Drechsler-palota esetéről az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) közölte, a tárca csak olyan ingatlan vásárlására tud költeni, amely intézményhálózata feladatainak ellátásához nélkülözhetetlen. Erre is csak korlátozottan van forrása. Az OKM részéről hozzátették, mivel az alkotmány alapvetően védi a tulajdonosi jogokat, a kisajátítások is csak az adott épületek ingatlanforgalmi vételárának kifizetését követően, és valószínű, több éves bírósági utat bejárva lennének lehetségesek. Maradnak tehát a bírságok és felszólítások – közölte a kulturális tárca.
A balettintézeti épület kapcsán az OKM még közölte, az Andrássy úti ingatlan nem áll a magyar állam tulajdonában. „Sajnos a saját intézményeink kezelésében lévő műemléki ingatlanokra is szűkösek a tárca forrásai, épp ezért – különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben – igencsak meg kell fontolni minden beruházással kapcsolatos döntést.”
A pusztuló magántulajdonú műemlékek esetleges kisajátításának esélyeiről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közölte: állami tulajdonba vételre irányuló szándék nem érkezett feléjük, így erre vonatkozóan költséget nem terveztek.
Alternatív ötletek
Másképp látja a műemlékvédelem eszköztárát Korompay Katalin építész, a Budapest Világörökségéért Alapítvány kurátora. A civil szervezet képviselője nem érti, hogy a hivatalos szervek miért csak elvi lehetőségként beszélnek a kisajátításról Az alapítványi szakember szerint egyértelműen indokolt, hogy a kisajátítás a gyakorlatban is alkalmazható hatósági eszköz legyen, mert az állami tulajdonba vétel csak rövid távon jelentene anyagi megterhelést a költségvetésnek.
Korompay Katalin úgy véli, ha találnak egy adott műemlék hasznosítására alkalmas új tulajdonost, a költségvetés kiadása megtérülhet, tehát a meddő várakozásnak léteznek alternatívái. Igaz, megtörténhet, hogy az állam nem tud mit kezdeni a tulajdonában lévő kiemelt építészeti értékkel, ezért a műemlék ijesztő állapotban marad. Erre példa a Várbazár, amely 1988-ban a világörökség része lett, de elhanyagoltsága miatt 1996-ban felkerült a föld száz legveszélyeztetettebb műemlékének listájára.
A Budapest Világörökségéért Alapítvány munkatársa a Drechsler-palota kálváriájához hasonló, ingatlanspekulációt sejtető esetek elkerülésére fontosnak tartaná, hogy a világörökségről szóló decemberi törvényjavaslat kemény és gyorsan érvényesíthető szankciókat, illetve biztosítékokat tartalmazzon a kiemelt értékek védelmére. Egyelőre azonban ennek nyoma sincs – mondta Korompay Katalin. Az alapítványi munkatárs szerint a problémák megelőzését szolgálná, ha az állam vagy az önkormányzatok csak akkor adhatnának el műemléki épületeket, ha a kikötött beruházások menetrendje előre rögzített, a munkák elmaradása pedig az ingatlan elvesztésével járna.
Hasonló lehetséges módszert említett Ughy Attila, a fővárosi önkormányzat városfejlesztési albizottságának elnöke. A fideszes politikus elmondta, a volt balettintézeti épület esetében a VI. kerületi önkormányzatnak ügyelnie kellett volna, hogy milyen szerződést köt az ingatlant privatizáló céggel. Az ellenzéki párt képviselője szerint léteznek olyan megállapodási konstrukciók, amelyek alapján az új tulajdonos csak fokozatosan kerül birtokba, vállalásai teljesítésétől függően.
Ha azonban már kialakult a rossz helyzet az egyik legjelentősebb műemlék ügyében, akkor az államnak, illetve a fővárosnak lépnie kell – véli a fideszes politikus. Ughy Attila azt mondta, pártján belül intenzív gondolkodás folyik az épület, illetve környezetének fejlesztéséről, és számukra egyértelműen látszik, hogy a Drechsler-palota megmentéséhez központi beavatkozásra van szükség.
Becslések szerint az Operával szemben álló épület megvásárlása hat-nyolc milliárd forintba kerülne, az elhanyagolt ingatlan rendbehozatalához is legalább ekkora összegre van szükség, így kedvező esetben a teljes költség tizenötmilliárd forint körül mozogna. A több éves projekthez szükséges pénzt Ughy Attila szerint a főváros is ki tudná gazdálkodni, különös tekintettel az épület jelentőségére, és mostani méltatlan helyzetére. Hasonlóan fontos indoka lenne a központi beruházásnak, hogy az Operaházzal szemben álló palota megújulása a magánszférát is befektetésekre ösztönözné a környéken, így megújulhatna több szomszédos, szintén rossz állapotú épület – mondta a fideszes politikus.
Korompay Katalin, a Budapest Világörökségéért Alapítvány kurátora szintén úgy látja, érdemes befektetnie az államnak nagy értékű műemlékekbe. Más közép-európai városok példája is mutatja, hogy a növekvő vonzerejű települések számára belátható időn belül megtérül a kiemelt építészeti értékek hasznosítása. A civil szervezet munkatársa szerint Magyarországon egyszerűen arról van szó, hogy az állam lehetőség helyett jellemzően inkább tehertételnek tekinti a régi épületeket, ami Budapest állapotán különösen meglátszik.
