Három hete az egyik belgyógyászati részlegen állapították meg először a vírusfertőzést a székesfehérvári kórházban, az osztályt akkor lezárták. Később másutt is jelentkezett a betegség, ezért más részlegeken is elrendelték a felvételi tilalmat. Dr. Szabó Gabriella orvos-igazgatóhelyettes az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: a három hét alatt száznál is több megbetegedést diagnosztizáltak. A betegség hányással, hasmenéssel és lázzal jár, néhány nap alatt lezajlik, de bizonyos esetekben súlyos panaszokat okozhat – magyarázta.
Március 17-én az egri megyei kórházban rendeltek el teljes látogatási tilalmat, szintén a calicivírus miatt. Dr. Szabó Gabriella megjegyezte: ebben az időszakban országszerte szezonális ez a megbetegedés, a háziorvosi praxisokban is megszaporodott a beteg száma. A kórházban az eddigi részleges tilalom után ezért vezették be a teljes látogatási tilalmat. Rendkívül szigorú higiénés rendszabályokat léptettek életbe, élelmiszert még előre csomagoltat sem lehet felküldeni a betegeknek. A kisgyerekekhez és a nagyon súlyos betegekhez engedéllyel lehet bemenni.
Felvételi zárlat jelenleg a C épület két belgyógyászati részlegén van, de ma délutántól sürgősségi betegeket már fogadnak. Az orvos-igazgatóhelyettes nem tud arról, hogy a felvételi tilalom miatt bárkit más kórházba kellett volna átirányítani.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-03-21 06:55:50
Hallgassa meg!


