Terézváros: gyanúsított a volt alpolgármester is

Fotó: MR/Neubauer Rudolf  - illusztrációFotó: MR/Neubauer Rudolf - illusztráció
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség a volt terézvárosi alpolgármestert. Vele együtt már tizenhárom gyanúsítottja van a kerületi ingatlanügyeknek. Terézváros egykori második emberét már tavaly ősszel beidézték, de akkor mentességet kért, mondván: diplomáciai tevékenységet végez egy afrikai ország megbízásából. Az MTI információja szerint Fürst Györgyről van szó.

Hallgassa meg!

A volt alpolgármester egy terézvárosi palota eladásával összefüggésben vált gyanúsítottá. Az Andrássy út 47-es számú épületet 150 millió forintért adták el – a gyanú szerint több száz milliós kárt okozva ezzel a kerületnek – tájékoztatta az MR1-Kossuth Rádiót a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Fazekas Géza elmondta: az értékesítésnél nem volt versenytárgyalás, annak ellenére, hogy több vevő is jelezte vételi szándékát. A volt alpolgármestert – az eladást támogató összes többi képviselővel együtt – nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Az alpolgármester még 2004 júniusában nyújtotta be előterjesztését a képviselő testület elé, hogy az ingatlant versenytárgyalás mellőzésével 150 millió forintért értékesítsék egy kft-nek. Az önkormányzat által felkért értékbecslő a lakók nélküli forgalmi értéket 695 millió forintban határozta meg – magyarázta a szóvivő. Az épületet végül az a kft. vásárolta meg, amely egyharmad részben már bérelte ingatlant. A cégnek – dacára annak, hogy nem kellett kiköltöznie – a gyanú szerint külön erre a célra mégis kifizettek kétszázmillió forintot.

A meggyanúsított volt alpolgármesterrel együtt most már tizenhárom gyanúsítottja van az ügynek, gyakorlatilag az összes olyan 2002 és 2006 között a Terézvárosban dolgozó SZDSZ-es és MSZP-s, valamint Centrum párti képviselő, aki támogatta az értékesítést. Köztük van Verók István is, a mostani MSZP-s polgármester, aki a gyanúsításokat szervezett politikai támadásnak minősítette.

A volt alpolgármestert egyébként már októberben beidézték. Ő akkor diplomáciai mentességére hivatkozott, azt mondta: egy afrikai ország megbízásából diplomáciai tevékenységet végez. A Külügyminisztérium szerint azonban az egykori alpolgármester nem volt akkreditált diplomata.

A hatóságok egyébként más kerületi, köztük Andrássy úti és Balcsy-Zsilinszky úti ingatlanok eladása miatt is nyomoznak.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
 

 

Utolsó frissítés: 2010-03-13 14:57:41




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Terézváros: gyanúsított a volt alpolgármester is >