Az IMF közleménye rámutat, hogy a magyar gazdaság az exportnak köszönhetÅ‘en kilábalt a mély válságból, de a hazai kereslet a hitelezési és munkaerÅ‘-piaci nehézségek miatt gyenge. A nemzetközi pénzügyi szervezet szerint a hazai össztermék (GDP) az idén 0,6 százalékkal, jövÅ‘re pedig 2,5 és 2,66 százalék közötti mértékben bÅ‘vülhet, mÃg az infláció az idén és 2011-ben is csökkenhet. Magyarországon jelentÅ‘s elÅ‘rehaladást sikerült elérni a gazdasági helyzet javÃtásában a készenléti hitelkeret, a körültekintÅ‘ makrogazdasági politika és a pénzügyi szektor szabályozásának szigorÃtása révén - áll a közleményben. Az IMF megállapÃtja: júniusig nagyjából megfelelÅ‘en teljesült a készenléti hitelkeretrÅ‘l szóló megegyezésben foglalt célok teljesÃtése mennyiségi és szerkezeti szempontból egyaránt.
Ugyanakkor még nagyobb erÅ‘feszÃtésekre van szükség az elért eredmények megÅ‘rzése érdekében, és azért, hogy Magyarország fenntartható növekedési pályára álljon - fogalmaz közleményében az IMF. A 2010-re tervezett 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány és a deficit 3 százalék alá szorÃtása jövÅ‘re megfelel a szükséges konszolidációnak, de ehhez további, nehéz intézkedéseket kell hozni a bevételi oldalon - ahol a pénzintézetek tervezett megadóztatása akadályozza a növekedést és a hitelnyújtást - és a kiadási oldalon is. Mindezek mellett át kell alakÃtani a veszteséges állami nagyvállalatokat, hogy mérséklÅ‘djön a költségvetésre nehezedÅ‘ nyomás. Az IMF hangsúlyozza, hogy segÃtséget kell nyújtani a legsebezhetÅ‘bbeknek, de a támogatásnak átláthatónak és célzottnak kell lennie.
Az IMF küldöttsége az utóbbi két héten intenzÃv tárgyalásokat folytatott a magyar illetékesekkel. Az álláspontok számos kérdésben egyeznek, de nyitott kérdések is maradtak, az IMF azonban - amelynek küldöttsége visszatér Washingtonba, a szervezet székhelyére - továbbra is aktÃv együttműködésre törekszik a magyar féllel a fennmaradt nézeteltérések áthidalása érdekében - áll a nemzetközi pénzügyi szervezet közleményében.
Csúszik az egyezség az EU-val is
Az Európai Bizottság pedig közölte, elhalasztja a Magyarország számára nyújtott pénzügyi segÃtségnyújtás újabb, sorrendben ötödik felülvizsgálatának lezárását - közölték szombat este Brüsszelben. Eszerint az unió végrehajtó testületének küldöttsége – szoros együttműködésben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) munkatársaival – lefolytatta a Magyarország számára nyújtott uniós pénzügyi segÃtségnyújtás ötödik felülvizsgálatát július 6. és 17. között.
Az EU-küldöttség üdvözölte az új kormány elkötelezettségét a 2010-es, a GDP 3,8 százalékát kitevÅ‘ költségvetési hiánycél elérése mellett, és nyugtázta, hogy számos intézkedés történt idén az ezt meghaladó hiányhoz vezetÅ‘ folyamatok ellensúlyozása érdekében. Ugyanakkor a küldöttség megállapÃtotta: a magyar kormánynak számos kérdésben több idÅ‘re van szüksége, hogy további pontosÃtással szolgáljon. Emiatt elhalasztották a felülvizsgálat lezárását, és egyúttal arról is határoztak hogy helyes lenne egy késÅ‘bbi idÅ‘pontban folytatni a tárgyalásokat - olvasható a brüsszeli közleményben.
"Magyarország visszatért a gazdasági növekedési pályára, és mára az egyik legalacsonyabb a költségvetési hiánya az Európai Unióban. Üdvözlöm a hatóságok elkötelezettségét a 2010-es költségvetési hiánycél mellett" - nyilatkozott Olli Rehn, gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelÅ‘s EU-biztos. Szerinte "ugyanakkor a túlzott költségvetési hiány jövÅ‘ év végéig történÅ‘ kiigazÃtása nehéz döntéseket igényel, különösen a kiadásokkal kapcsolatban. Emellett biztosÃtani kell a kiszámÃtható környezetet a hazai és a külföldi befektetÅ‘k számára egyaránt."
Az EU-küldöttség áttekintette a magyar gazdasági helyzetet, és üdvözölte, hogy a kivitel erős növekedése nyomán a bruttó hazai termék várhatóan 0,6 százalékkal fog nőni az idén, szemben a korábbi, stagnálást jósló előrejelzéssel. Jövőre a növekedés várhatóan legalább 2,5 százalékra gyorsul.
A brüsszeli állásfoglalás szerint hasznos megbeszélések zajlottak az új magyar kormány gazdaságpolitikai elképzeléseirÅ‘l. Az EU-küldöttség hangsúlyozta, hogy a költségvetési konszolidáció folytatása alapvetÅ‘ fontosságú az államadósság mérséklése, a finanszÃrozási feltételek javÃtása és a fenntartható gazdasági növekedés szempontjából, valamint a magyar közpénzügyek hitelességének növelése érdekében is. Emellett megállapÃtotta a delegáció, hogy az idei elsÅ‘ félévi, az eredetileg vártnál rosszabb költségvetési folyamatokat követÅ‘en számos lépés történt azok ellensúlyozására, ide értve jelentÅ‘s bevételnövelÅ‘, illetve megtakarÃtási intézkedéseket.
"Ugyanakkor ezek a kiigazÃtó lépések valamivel elmaradnak a szükségestÅ‘l, és jellemzÅ‘en átmeneti jellegűek, emiatt a kormánynak növelnie kell az erÅ‘feszÃtéseket a fenntartható, 2011-ben 3 százalék alatti költségvetési hiány elérése érdekében. MÃg a tervezett pénzügyi szektorra kivetett különadó hozzájárulhat a rövidtávú költségvetési kötelezettségvállalások teljesÃtéséhez, a(z Európai Bizottság) szolgálatai úgy Ãtélik meg, hogy ez az adó a jelenlegi formában a befektetési kedv és a gazdasági növekedés érdemi visszaesését eredményezheti. A küldöttség emiatt sürgette a kormányt, hogy gondolja át ennek az adónak néhány jellemzÅ‘jét" - áll az uniós dokumentumban.
A brüsszeli bizottság szerint a pénzügyi szektor stabilitását megszilárdÃtotta a pénzügyi felügyeleti rendszer megerÅ‘sÃtése. MÃg a szerkezeti átalakÃtások iránti elkötelezettség más területeken is tetten érhetÅ‘ - ide értve a közlekedési és az egészségügyi szektort -, a küldöttség megállapÃtotta, hogy ezekkel kapcsolatban a kormány további pontosÃtást jelenleg nem tud nyújtani - tették hozzá Brüsszelben.
Az Európai Bizottság szerint "további, a kormány által javasolt törvénytervezetek piactorzÃtónak ÃtélhetÅ‘k, és azok az uniós joggal is ellentétesek lehetnek. A küldöttség tovább sürgette a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a központi bank, illetve annak működésének teljes függetlenségét. A küldöttség úgy Ãtélte meg, hogy a kormányzattal további tárgyalások szükségesek, emiatt helyes a felülvizsgálat lezárását elhalasztani, és az egyeztetéseket egy késÅ‘bbi idÅ‘pontban folytatni".
Az uniós illetékesek úgy találták, hogy Magyarországon kielégÃtÅ‘ elÅ‘rehaladás történt a pénzügyi szektorban, és némi elÅ‘relépés tapasztalható a költségvetési felügyeletben is. A küldöttség azonban számos aggasztó lépést is tapasztalt, Ãgy például a kincstárnoki rendszert felváltó költségvetési felügyelÅ‘i rendszer késedelmes bevezetését. A tömegközlekedési szektort érintÅ‘ szerkezeti átalakÃtásokkal kapcsolatban - amik a tervezett költségvetési megtakarÃtást alapozhatták volna meg - a küldöttség azt tapasztalta, hogy a tervezett intézkedéseket jórészt elhalasztották, kivéve az év eleji áremeléseket.
Folytatásra készül a kormány
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közölte, a magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során Å‘szintén és nyÃltan feltárta az elsÅ‘ félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.
A tárcavezetÅ‘ szerint IMF és az EU küldöttségei mindezek alapján elismeréssel méltatták az új kormánynak a korábbi hibák kiigazÃtása érdekében tett tekintélyes lépéseit. Ezek a bankadó, a végkielégÃtéseket terhelÅ‘ különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód betartatását szolgáló költségvetési felügyelÅ‘k kiküldésével pedig jelentÅ‘sen csökkentették az állami kiadásokat. Az intézkedések jelentÅ‘s mértékben csökkentik a költségvetés hiányát – közölte Matolcsy.
A miniszter hozzátette, a kormány folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken – Ãgy az adórendszer, az egészségügy, és a közösségi közlekedés területén is. A kabinet természetesen tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük az IMF-fel és az Európai Unióval is – tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter közleménye.
Â




