Tölgyessy: a kétharmados hatalom sodrásában

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A hatalom többek közt a kötelező magánnyugdíjpénztárak államosításával végrehajtotta radikális adóátrendező elképzeléseit, most a gazdasági növekedés gyors nekilendülését reméli, de ideje nem sok lesz. Az egészségügy, az oktatás intézményei, az emberek tömegei idővel elvárják helyzetük érezhető javulását, de a rendkívüli intézkedések teremtette források két-három esztendő után jobbára kimerülnek. Orbán Viktornak rendszere biztos megalapozásához legalább négy-öt százalékos növekedésre van szüksége. Nincs számára visszaút: megkezdett művét átütő sikerre viszi, vagy elbukik.

Hallgassa meg!

A kormány által javasolt új feltételek között alig lesz valaki, aki érdekelt marad magánnyugdíj-pénztári tagsága megtartásában. Az Orbán-kabinet döntésével tartalmilag lényegében államosítja a kötelezÅ‘ nyugdíjpénztárakat. 12 esztendÅ‘ nyugdíj-megtakarítása kerülhet ezzel át az államháztartásba. Az összesen 2840 milliárd forint fele magyar állampapírban fekszik, ennek megsemmisítése nyomban csökkentené az államadósságot. Ám a kormány 2011-ben legalább 540 milliárd forintot folyó kiadásokra költ el a nyugdíj-megtakarításokból, és jó eséllyel így lesz majd valamilyen mértékig a következÅ‘ években is.

A vágyott növekedés fedezete

1997-ben alighanem téves döntés volt a kötelezÅ‘ magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése: általa megugrott a költségvetés hiánya és adóssága. Nélküle már 2008-tól három százaléknál kisebb lett volna az államháztartás deficitje. Szabályozási hibák is rontottak a nyugdíjreform teljesítményén. Jobban járt volna az ország, ha az állami nyugdíjon belül valósult volna meg az egyéni számlák svéd típusú rendszere. Csakhogy most a nyugdíjpénztárak felszámolásának is meglesz a maga nem csekély költsége. A most felélt megtakarítások már középtávon is hiányozni fognak. A személyes nyugdíj-megtakarítások a jövÅ‘ben ténylegesen nem lesznek örökölhetÅ‘ek.

A következÅ‘ negyven évben számottevÅ‘en romlik hazánkban az idÅ‘sek és az aktív korúak aránya. Ám ehhez a nyugdíjkorhatár és a nyugdíjjárulék emelésével, az ellátás mindenkori gazdasági teljesítményhez kötésével a felosztó-kirovó rendszerben is alkalmazkodni lehet. A csökkenÅ‘ népességű és rohamosan öregedÅ‘ társadalomban a tÅ‘kefedezeti rendszerben sem lenne egyszerű megÅ‘rizni a nyugdíjak értékét, ugyanis, ha a nyugdíj-megtakarításokat gyorsuló tempóban vonják ki a tÅ‘kepiacokról, az is gazdasági bajokkal, a nyugdíjak fedezetének értékvesztésével járhat. De a kormány most nem a nyugdíjasokat akarja megvédeni, hanem adócsökkentési terveihez keres közvetlenül minél kevésbé fájdalmasan elérhetÅ‘ fedezetet. A miniszterelnök komoly növekedési többletet remél a vállalkozások, az adófizetÅ‘ gyerekesek és fÅ‘leg a legjobban keresÅ‘k közterheinek radikális visszavágásától. Ám intézkedéseivel az ország megtakarításait éli fel kétséges növekedési reményekért. Az adóátrendezés megvalósított rendszere éppen a legproblematikusabb ponton, a rosszul keresÅ‘ alacsony képzettségűek esetében nem tartalmaz valóságos foglalkoztatás-ösztönzést.

Az állami újraelosztás féltve Å‘rzött titka

Aki a kormány irányvételének kockázataira felhívja a figyelmet, az nem sok jóra számíthat: a legfrissebb hírek szerint a kormánytöbbség máris megvonja a Költségvetési Tanács teljes költségvetését. Az Alkotmánybíróság törvénymegsemmisítÅ‘ hatásköreivel szemben a Költségvetési Tanács csak a szó erejével érvelhet a megfontoltabb költségvetési politika mellett. Magyarország évszázados hagyománya az örökös állami túlköltekezés. Módfelett alacsony a magyarok adótudatossága. Minden intézmény, amely érthetÅ‘bbé teszi az emberek számára az állam pénzügyeit, amely megvilágítja, hogy az összes állami kifizetés mögött ténylegesen valakiknek az adója áll, enyhítheti a „húzd meg – ereszd meg” gazdaságpolitikák bántóan kártékony hazai ciklusait. Ám a paternalista hatalom lényegébÅ‘l fakadóan meg akarja Å‘rizni az állami újraelosztás titkát: a közhatalom jóindulatának kívánja továbbra is tulajdonítani az állam összes juttatását.

Személyre szóló „igazság”, kiszámíthatóságát vesztÅ‘ jogrendszer

A kormányfÅ‘ és a kormánytöbbség egyébként is töretlen lendülettel halad új rendszere felé. Törvényalkotásán mindjobban látszik, hogy a jogállamban csalódott emberek keleties vágyainak megfelelÅ‘en a konkrét ügyekben személyre szólóan érvényesülÅ‘ „igazságot” akar. Csakhogy erre a kívánságra egyszerűen lehetetlen mindenkit egyformán mérÅ‘ normarendszert felépíteni. A kormánytöbbség mindjobban egyénre és vállalatra szólóan alkotja meg adó- és egyéb törvényeit. A tényleges igazság elérésének igénye azonban szükségképpen kiszámíthatatlanná és eszközjellegűvé teszi a jogrendszert. Ez minden korábbinál inkább a különbözÅ‘ részérdekek szolgálatába állíthatja a közhatalmat. Egyes külföldi példák alapján az Alkotmánybíróság elvileg az alkotmány egészének logikáját követve átléphetne hatáskörének újabb korlátozásain. Ám ez végletes konfliktushoz vezetne a küldetésében bízó kétharmados többséggel. A miniszterelnök változatlanul döntÅ‘en nem az intézmények rendjére, hanem a személyes lojalitásra alapozza politikáját. MeggyÅ‘zÅ‘dése, hogy elég, ha az emberek Å‘t, magát szeretik. A kulcspozíciókba, így most az LegfÅ‘bb Ügyészség élére, nem általánosan elfogadott, a Fidesz támogatottságát erÅ‘sítÅ‘ tekintélyeket keres, hanem a személyéhez bizonyítottan hűséges vezetÅ‘ket állít.

Hírműsorok hírverseny nélkül

A héten a Fidesz képviselÅ‘i benyújtották a médiaszabályozás 133 oldalas törvényjavaslatát. Az új rendezés a már felállított médiahatóság felügyelete alá vonná nem csupán az elektronikus sajtót, hanem a nyugati világban teljesen szokatlanul a nyomtatott és internetes újságírást is. A határozatlan fogalmakkal meghatározott jogsértések esetén országos napilapra, internetes honlapra 25 millió forintos bírság lesz eztán kiszabható. VezetÅ‘ tisztségviselÅ‘ személyében is megbírságolhatóvá válik. Ismételt súlyos jogsértés esetén pedig a médiaszolgáltatásra szóló jog visszavonható. A törvényjavaslat egyesítené a közszolgálati intézmények vagyonát, az MTI bázisán vonná össze a közszolgálati hírszolgálatot, és ugyanitt egységes internetes hírportált alapítana. Az MTI hagyományos hírügynökségi feladataival azonban bajosan köthetÅ‘ össze a hírverseny kikapcsolásával történÅ‘ hírműsor-készítés. A két világháború között az MTI-t felépítÅ‘, a Magyar Királyi Rádiót megalapító vitéz Kozma Miklós még egészen más filozófiát vallott: szerinte a hírügynökségnek bárki által átvehetÅ‘, tökéletesen megbízható, szárazon tényszerű hírszolgáltatást szükséges adnia, a rádiónak meg tÅ‘le elválasztva, a budapesti liberális sajtónál jobb, minÅ‘ségi műsorok sorával kell meghódítania a hallgatóit. A mai médiabÅ‘ségben a közönsége igényeivel ütközÅ‘ sajtó pillanatok alatt elveszítheti korábbi publikumát. Az elkötelezett kormánypárti választók kiszolgálására a Fidesz közelében immáron terjedelmes médiabirodalom működik. A jobboldallal kritikusabb állampolgárokat elérÅ‘ és a mértékadó sajtó az, ami valójában a kormánytöbbségnek hiányzik.

A kétharmad csapdája

A közvélemény-kutatások adatai szerint az Alkotmánybíróság hatáskörének megkurtítása és a nyugdíjpénztárak államosítása nem bírja a választók többségének támogatását. Egyébként a Fidesz megítélése alig romlott vagy változatlan, az ellenzék ereje stagnál, a Jobbiké inkább esik. A szélesebb közvélemény még alig érzékeli az új kurzus roppant kockázatait. Mégis újabban számos jobboldali véleményformáló adott hangot a kormány lépéseivel kapcsolatos kétségeinek. Néhány elemzÅ‘ hirtelen általános csalódásáról beszél. A kormány döntéseinek külföldi visszhangja egyre elutasítóbb, és aggályait fejezte ki az unió biztosának szóvivÅ‘je is.

Egyre biztosabban megmutatkozik a kétharmados többség csapdájának elÅ‘re tudható létezése. Orbán Viktor a baloldal rettenetes kudarca elleni tiltakozásul kapta kétharmados felhatalmazását. Az ország boldogan elhitte, hogy a váltig megszorításokkal élÅ‘ reformközgazdász kurzus eldobásával áldozathozatal nélkül lehetséges a radikális adócsökkentés és a sokkal gyorsabb növekedés, a lejáratódott hazai létezÅ‘ jogállam leváltásával megvalósítható az igazságosabb társadalom. A Fidesz elÅ‘ször az örökül kapott csontvázakra hivatkozva remélt gazdasági mozgásteret nyitni magának. Ám kísérlete látványos fiaskója után a kétharmados többség nem tarthatta fel a kezét, és nem hivatkozhatott a körülmények hatalmára, hanem mennie kellett elÅ‘re. Rögtönözve kitalálta a különadók rendszerét és a nyugdíjpénztárak államosítását. Eltörölte az intézkedései fölötti alkotmányos kontroll lehetÅ‘ségét, mindjobban eszközszerű és személyre szóló a törvényalkotása. Módszeresen irányítása alá veszi az alkotmányosan önálló hatalmi ágakat. Ahová csak nyúl, központosít. Szűkös forrásait a magyar kis- és középvállalkozásokra, a hozzá közel álló nagyvállalatokra, valamint a jól keresÅ‘, sokgyerekes új feltörekvÅ‘k támogatására koncentrálva végrehajtotta radikális adóátrendezÅ‘ elképzeléseit. Most reméli a gazdasági növekedés gyors nekilendülését. Ám ideje nem sok lesz.

ÁtütÅ‘ sikerre kell jutnia, vagy elbukik

Annyi esztendÅ‘ megszorítása után az egészségügy és az oktatás intézményei, az emberek tömegei idÅ‘vel elvárják helyzetük érezhetÅ‘ javulását. A rendkívüli intézkedések teremtette források két-három esztendÅ‘ után jobbára kimerülnek. A növekedés sikerének igazolása nélkül a külföldi befektetÅ‘k messze elkerülhetik az országot. A szocialista ellenzék máris kezdi rendezni sorait, és reményei szerint keményen fel kívánja venni a kesztyűt. Ahogy az ellenzék talpra áll, minden korábbinál zajosabb és kíméletlenebb idÅ‘szak jöhet a hazai politikában. Az orbáni kísérlet akár katasztrófába is torkollhat. A próbálkozás erejét a magyar társadalom fájdalommentes felemelkedésbe vetett vágya és általános orientációvesztése adja. Orbán Viktornak rendszere biztos megalapozásához legalább négy-öt százalékos növekedésre van szüksége. Nincs számára visszaút, megkezdett művét átütÅ‘ sikerre kell vinnie, vagy elbukik. A kétharmad hatalma vagy átka irgalmatlanul hajtja elÅ‘re.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-11-29 23:17:29




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Tölgyessy: a kétharmados hatalom sodrásában >