Tölgyessy: Magyarország lelki tartalékai elfogytak

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az idei az egyik legrosszabb éve volt az országnak a rendszerváltás óta, és úgy tűnik, mára Magyarország lelki tartalékai elfogytak - mondta a 180 percben Tölgyessy Péter, aki szerint az elmúlt húsz évben igazán elfogadható eredményeket csak az 1997 és 2001 közötti időszak hozott.

Hallgassa meg!

 Az idei az egyik legrosszabb éve volt az országnak, amit a válság tovább súlyosbított, ráadásul volt egy idő előtti kormányfőváltás is, amire eddig csak haláleset miatt került sor - mondta Tölgyessy Péter a 180 percben. Ehhez képest 2009 mégis konszolidációt hozott, az ügyek tulajdonképpen a megszokott módon mentek, az ellenzék rohamozott, de nem tudta, nem is akarta kiharcolni az előrehozott választást, a baloldal pedig továbbra is azt erősítette, hogy csak ő tudja a jó megoldást, és megpróbálta teljesíteni a külföld elvárásait. Helyzetét ugyanakkor jócskán megnehezítette a sok korrupciós ügy, amelynek nyomán mostanra nagyon mély gyűlölet veszi körül, elsősorban a jobboldali közönségben.

 

A válság most éri el a családokat

A válság sokkal hamarabb elért bennünket, mint vártuk, ám a nálunk nyitottabb gazdasággal rendelkező országokhoz képest kisebb gondokkal birkóztunk, nem a mi helyzetünk volt a legsúlyosabb a térségben, mutatóink például alig voltak rosszabbak, mint Szlovákiáé. A leszakadás valamikor a harmadik negyedévben indult meg, itt értük el a gödör fenekét, és még nagyon messze vagyunk a kilábalástól. Ez az év leginkább azokat viselte meg, akik elvesztették munkájukat, a reálbérek bő két százalékkal csökkentek, a közalkalmazotti szférában pedig a visszaesés elérte a négy százalékot is. Eltűnik a 13. havi nyugdíj is, a háztartások fogyasztása becslések szerint nyolc százalékkal csökken, és nyilvánvaló, hogy a legnagyobb gondok most érik el a családokat.


Gyurcsány rosszkor volt rossz helyen

Tölgyessy Péter szerint az év legfontosabb politikai eseménye Gyurcsány Ferenc távozása volt. A kormányfőt egyértelműen a válság sodorta el, amelyben először felvette az árvízi kormányzó szerepét, hangzatos, ám haszontalan nemzeti csúcsokat hívott össze, de a gondokat nem tudta elfedni. Bár a Nemzetközi Valutaalap tulajdonképpen elnéző volt velünk, egyszerűen nem lehetett elkerülni a nagyszabású elvonásokat, Gyurcsány azonban csak kisebb tételekkel próbálkozott a jóléti rendszerváltás vívmányaihoz nem mert, nem akart hozzányúlni. Mára az is nyilvánvaló, hogy nem sikerült kézben tartani a folytatást sem, utódjának kiválasztása így a magyar politika egyik legborzalmasabb hetét hozta. Gyurcsány Ferenc sok mindent megértett a baloldal bajaiból, de nem volt szerencséje, rosszkor jutott a kormányfői székhez, munkája során pedig mindent alárendelt Orbán Viktor megállításának. Tölgyessy szerint Gyurcsány már akkor veszített, amikor nyert, és bejelentette, hogy mást csinál majd, mint amit ígért, mert innentől kezdve a következő három év csak vergődés lehetett. Most még előkelő helyen van ugyan az MSZP listáján, de a java csak a választások után jön, amikor az egzisztenciális bizonytalanság megindítja majd a bűnbakkeresést. Tölgyessy szerint Gyurcsány csak akkor maradhatna előtérben, ha a Fidesznek nem sikerül a partraszállás, ám erre kevés az esély.

 

Bajnai nem Gyurcsány Ferenc bábja

A Gyurcsányt követő Bajnai Gordon valódi válságkezelésbe kezdett, azt tette, amit tennie kellett. Megszorításokra volt szükség, ezért néhány hét alatt visszavonta a 2002-es szocialista vívmányokat, és ennek rögtön meg is lett az eredménye: elmúlt a forintválság és a fizetésképtelenség veszélye. Ahogy azonban levegőhöz jutott, rögtön előjöttek a régi szocialista reflexek, ami aztán meghozta az alacsonyabb távhőáfát és a kádári logikájú, egyértelműen büntető jellegű ingatlanadót. Az eddig eltelt időszakban ugyanakkor egyértelművé vált, hogy Bajnai Gordon nem Gyurcsány Ferenc bábja, hanem önálló szereplője a politikának, még akkor is, ha a jobboldal ezt nem így akarja láttatni, nehogy a szocialisták kibújhassanak a felelősség alól.
 

Utolsó frissítés: 2009-12-22 16:10:00








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Tölgyessy: Magyarország lelki tartalékai elfogytak >