Tovább szolgálhatnak az öreg mentőautók

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az eddigi tíz év helyett tizenhárom évig használhatók a mentőautók. A dolgozók szakszervezete aggódik a július elsejétől hatályos rendeletmódosítás miatt, és azt mondja, szigorítani kellene a járművek műszaki ellenőrzését. A mentőszolgálat egyelőre nem tudott szerződést kötni új autók beszerzéséről.

Hallgassa meg!

Az Országos MentÅ‘szolgálat csaknem ezer mentÅ‘autójából év végére minden harmadik eléri a tízéves kort. Egy korábbi jogszabály alapján ezeket kötelezÅ‘ lenne cserélni. Egy módosítás azonban tizenhárom évre emelte a maximális kort, így még maradt idÅ‘ a gépjármű-beszerzésekre. Toma Lajos, a MentÅ‘dolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke azt mondja: szigorúbban kellene ellenÅ‘rizni az autók műszaki állapotát, hiszen ezek a járművek extrém igénybevételnek vannak kitéve, de egyelÅ‘re nem látják az erÅ‘sebb kontroll feltételeit. .

GyÅ‘rfi Pál, az Országos MentÅ‘szolgálat szóvivÅ‘je a Kossuth Rádiónak azt mondta, az elÅ‘zÅ‘ néhány évben öregedett el a gépjárműpark, 2008-tól 2010 második feléig ugyanis egyetlen egy új autót sem kapott a szolgálat. Tavaly év végén aztán gyorssegély formájában érkezett több mint 800 millió forint, a közbeszerzést már év elején kiírták, de még nem született eredmény.

GyÅ‘rfi Pál szerint a mostani rendeletmódosítás a betegek érdekében született, hiszen az volt a kérdés, hogy kivonjanak-e háromszáz, a közlekedésre egyébként alkalmas autót a forgalomból, vagy pedig jogszabály-módosítással próbáljuk áthidalni ezt az idÅ‘szakot. A mentÅ‘szolgálat egyébként arra számít, hogy még idén harminc új autót tudnak beszerezni, de van egy uniós pályázat is, amely további kétszáz új gépjármű vásárlását teszi majd lehetÅ‘vé.
 

Utolsó frissítés: 2011-08-24 21:56:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Tovább szolgálhatnak az öreg mentőautók >