A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Kónya Péter azt mondta, a figyelemfelkeltÅ‘ akcióik nem voltak elég hatásosak, hiszen a kormány nem tárgyalt velük érdemben.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága fideszes elnökének, Kocsis Máténak pedig az a véleménye, hogy „tüntetni mindig lehet mindenért, ez szakszervezeti akarat kérdése”. A demonstrálók kérésére a testület ma tárgyalt volna az ágazatban dolgozók hangulatáról, élet- és munkakörülményeirÅ‘l, valamint az új életpályamodellrÅ‘l. Kocsis Máté a Krónikának azt mondta: a vidéki képviselÅ‘k nagy része nem tudott eljönni a rendkívüli ülésre, így nem lehetett biztosítani a megfelelÅ‘ létszámot, ezért maradt el a mai egyeztetés. A kormánypárti politikus szerint egyébként a bizottság egyébként sincs döntési pozícióban.
„A bizottság meg fogja hallgatni a szakszervezeteket. De tisztázzuk, hogy a belügyminiszter kérésére reagálva csak egy szakszervezet adott le javaslatokat az életpályamodellre, a többiek nem. Ennek ellenére tüntetnek és tiltakoznak, és még én sem tudom, hogy mi ellen tiltakoznak, hiszen nincs javaslat.”
A demonstrációs bizottság vezetÅ‘je szerint a szakszervezetek már Å‘sszel letették a Belügyminisztérium asztalára az életpályamodelljükre vonatkozó javaslatukat, mostani követeléseiket pedig nyolc pontban megfogalmazták. Kónya Péter kifejtette: ezek között vannak a tűzoltókat, rendÅ‘röket érintÅ‘ nyugdíjváltozások, a megígért bérfejlesztések elmaradása, valamint a munkakörülmények javítása.
„Nem nekünk kell alapvetÅ‘en lerakni a javaslatokat, ez a kormány feladata, ezért kapják a pénzüket. Nekik van olyan elképzelésük, hogy új életpályamodellt akarnak bevezetni. Várjuk a javaslataikat. Semmilyen konkrét javaslatot nem kaptunk ez év folyamán. Nyilvánvaló, hogy nekünk elképzeléseink vannak arra, hogy mit kellene megcsinálni, de idáig nem jutottak el a tárgyalások.”
Tűzoltók egy csoportja a Parlament elÅ‘tt demonstrált, a 24 órásra tervezett tömegtüntetést holnapra ígérik.

Hallgassa meg


