Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Benedek Fülöpöt

A Magyar Televízió (MTV) Híradójának információi szerint újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát.

Skoda Gabriella, a FÅ‘városi FÅ‘ügyészség szóvivÅ‘je az MTV-nek azt mondta, a volt szakállamtitkár a gyanú szerint 2005-2008 között úgy engedélyezte egyes minisztériumi rendezvények többletköltségének kifizetését, hogy átlépte az általa is ismert kereteket, s ezzel 4,5 milliós kárt okozott. A Híradó szerint az ügyészség kezdeményezni fogja, hogy a vasárnap lejáró elÅ‘zetes letartóztatást a bíróság két hónappal hosszabbítsa meg.

Benedek Fülöpöt november 4-én hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették Å‘rizetbe. A FÅ‘városi FÅ‘ügyészség sajtóirodája akkor azt közölte az MTI-vel, hogy Benedek Fülöpöt jelentÅ‘s vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt Å‘rizetbe vették.

A közleményben az állt: a gyanúsítás lényege szerint B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti FöldalapkezelÅ‘ Szervezet fiktív tanácsadói szerzÅ‘dések megkötése útján fizesse ki.

Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelÅ‘i kötelezettségét szándékosan megszegve – részben felbujtóként – (a Magyar Nemzeti VagyonkezelÅ‘ Zrt. földügyekért felelÅ‘s vezérigazgató-helyetteseként) a Nemzeti FöldalapkezelÅ‘ Szervezetnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott – olvasható az ügyészségi közleményben.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg Benedek Fülöpöt >