Egy elhibázott gazdaságpolitika következményeként kényszerpályán mozog Magyarország, s ennek meg kell találni a felelÅ‘seit - jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselÅ‘je. Mint fogalmazott, a rendszerváltás óta a magyar gazdaság azért nem tudott elÅ‘relépni, mert a kormányok inkább a külföldtÅ‘l kapott kölcsönöket fizették vissza, s e helyett fel sem merült, hogy a rendszeren változtassanak. A Jobbik szerint az államadósság "szolgai módon" való törlesztése nem fenntartható Magyarországon, ehelyett az adósságok újratárgyalását tartják halaszthatatlan feladatnak.
Változást szeretnénk elérni, ahogy az újratárgyalás során Lengyelország, Argentína, Görögország és Szerbia-Montenegró is elérte a feltételek megkönnyítését, és Írország is könnyítéseket kapott. Annyi nemzetközi példa áll rendelkezésre, hogy egy jól felkészült tárgyalódelegációval igenis lehetne eredményeket elérni - vélte a képviselÅ‘. A Jobbik üdvözölte, hogy a kormány új büntetÅ‘jogi kategóriát tervez arra az esetre, hogy az államadósság felhalmozásáért felelÅ‘s személyeket megbüntessék. Szerintük a vizsgálatot az utóbbi húsz évre kell kiterjeszteni, és a felelÅ‘söket el is kell számoltatni.

Hallgassa meg!


