Gémesi: jó, ha kifesthetjük az iskolát

önkormányzat
ÜtközÅ‘ Virághalmy Sarolta - 2011.08.25. 18:11
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A hatástanulmányokat és a számokat hiányolja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az új önkormányzati törvény koncepciójából. Gémesi György szerint az iskolákat a helyhatóságok is fenn tudnák tartani, ha megkapnák a szükséges forrásokat. Tállai András államtitkár megismételte: a kormány célja, hogy átláthatóbban, ellenőrizhetőbben működjön az önkormányzati rendszer.

Hallgassa meg az ÜtközÅ‘ adását!

Az új önkormányzati törvény napokban elfogadott koncepciója szerint a jövÅ‘ben önkormányzati feladat marad az egészségügyi alapellátás, az óvodafenntartás, valamint az idÅ‘sekkel kapcsolatos ellátás, ugyanakkor az alapfokú oktatást és a gyermeket érintÅ‘ szociális feladatokat az állam veszi át. „Olyan önkormányzati rendszert szeretnénk, amelyben a választópolgár gyorsabban, magasabb színvonalon, kevesebb költséggel juthat hozzá az önkormányzati és közigazgatási szolgáltatásokhoz. Az önkormányzatok megkapják a feladataik ellátásához szükséges pénzt, de hitelfelvételeiket szigorúan ellenÅ‘rzik majd. A törvénytervezet október-novemberben kerülhet a parlament elé” – mondta még a koncepció ismertetésekor Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelÅ‘s államtitkára.

Ésszerűség, centralizáció

Az önkormányzati törvény elÅ‘készítésének felelÅ‘se a Kossuth Rádió ÜtközÅ‘ című műsorában megismételte: racionálisabb, ésszerűbb rendszerre van szükség.

Csak az irányokat jelölték ki, a részleteket még nem tudni – vélekedik Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, aki szerint számokat, hatástanulmányokat még nem látni. Az önkormányzatoknak élÅ‘ szerzÅ‘déseik, adósságszolgálataik vannak, ha változik a bevételük, veszélybe kerül a törlesztés – hívta fel a figyelmet Gémesi György. Kifejtette: azzal egyetért, hogy egy 30 ezres település ne tartson fenn kórházat, és az is helyénvaló, hogy az egészségügyi alapellátás helyben maradjon, a közoktatásban tervezett változtatásokat azonban vitatja.

Ha az állam átveszi az iskolákat, honnan lesz meg az a 350 milliárd forintnyi többlet, ami ahhoz kell, hogy az intézmények legalább a jelenlegi szinten működjenek? – tette fel a kérdést az önkormányzati szövetség elnöke, kifogásolva azt is, miért a kormányhivatalok nevezik majd ki az intézményvezetÅ‘ket. MindebbÅ‘l ugyanis adódik az aggály, hogy politikai döntések fognak születni – jegyezte meg. Ha a jelenlegi rendszert rendesen finanszíroznák, az önkormányzatok el tudnák látni az oktatással kapcsolatos feladatokat – vélekedett műsorunkban Gémesi György. ErÅ‘s centralizáció indult el, jó, ha kifesthetjük majd az iskolát, vagy eltakaríthatjuk a havat – fogalmazott.

Adósságállomány, egységes rendszer

Számok valóban nincsenek még, de az alapkérdések megvannak – reagált Tállai András. Miután az önkormányzatok adósságállománya eléri az 1300 milliárd forintot, változásra van szükség – folytatta. Az oktatást érintÅ‘ tervekrÅ‘l szólva az államtitkár megjegyezte: az a kormányzati szándék, hogy az állam irányítsa, kontrollálja, szakmailag egységes rendszerbe fogja az alapfokú oktatást, és nem az a lényeg, ki nevezi ki az igazgatót.

Tállai András beszélt arról is, hogy a települések közvetlenül is beleszólhatnak majd a területfejlesztési pénzek elosztásába az új önkormányzati törvény szerint.

Az új rendszer jövÅ‘ szeptemberben indulna, mindennek lesz gazdája, mindenért fog felelni valaki: vagy az állam, vagy az önkormányzat. A célunk, hogy átláthatóbban, ellenÅ‘rizhetÅ‘bben működjön az önkormányzati rendszer – mondta a Kossuth Rádióban a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelÅ‘s államtitkára.

 

Utolsó frissítés: 2011-08-26 15:46:06




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Gémesi: jó, ha kifesthetjük az iskolát >