Hatvanhárom csontvázat talált Varga Mihály

költségvetés
MTI Krónika Joó Hajnalka - 2010.09.08. 15:11
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely pluszkiadásként jelenik meg az idei vagy a következő évi költségvetésben, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel. A Miniszterelnökség államtitkára emellett közölte azt is, reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel.

Hallgassa meg!

Az elkészült, 64 oldalas gazdasági tényfeltáró jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy az idénre tervezet 3,8 százalékos hiánycél tartható. Ehhez viszont szükség volt a 29 pontos intézkedéssorozatra - jelentette ki Varga Mihály, a jelentést készítÅ‘ bizottság vezetÅ‘je. Mint mondta, meggyÅ‘zÅ‘dése, hogy a 2011-es hiány kisebb lesz, mint az idei. Közben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentette: Magyarország jövÅ‘re 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez.

Túltervezés, állami vállalatok

A 63 „csontvázzal” kapcsolatban a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetÅ‘je hangsúlyozta: lehetett volna több is, s nem is reménykednek abban, hogy nem kerül elÅ‘ több ügy. A tételek között szólt az adóbevételekrÅ‘l, amelyeknél - közölte - jelentÅ‘s túltervezés történt 2009 végén: a társasági adót 50 milliárd forinttal, a személyijövedelem-adót 40 milliárddal, a jövedéki adóból származó bevételeket pedig 30 milliárddal tervezték túl.

Szólt a közlekedési vállalatok, a MÁV, a BKV és a Malév többletfinanszírozásáról is: olyan adósságok, kifizetetlen számlák vannak, amelyeket az új kabinetnek valamilyen formában elÅ‘bb-utóbb rendeznie kell. Több tízmilliárd forintos tételsorról lehet beszélni e három állami vállalat esetében - mondta.

Az „egyik kedvencének” nevezte azt, hogy nem tervezték be a 2010-es nemzetközi tagdíjakat - például az ENSZ-, NATO- és az OECD-tagdíjat -, ami együttesen mintegy hatmilliárdot tesz ki. Varga Mihály a jelentÅ‘s tételek közé sorolta a Vértesi ErÅ‘mű ügyét, amellyel kapcsolatban 25-35 milliárd forint között lehet majd a végsÅ‘, közvetlenül az államot terhelÅ‘ követelésállomány nagysága.

A folytatásban a példák között említette a LEADER-pályázatokat, a moszkvai kereskedelmi székház ügyét - amellyel körülbelül egymilliárd forintos vagyonvesztés érte az államot -, a postaszékház, valamint a Magyar Fejlesztési Bank külképviselÅ‘inek ügyét. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, különbözÅ‘ luxusjuttatások kifizetésérÅ‘l van szó.

Varga Mihály tájékoztatása szerint azok a tételek, amelyeket az átadás-átvétel során nem ismertek, a hiány mértékét a GDP 1,6 százalékával emelhetik meg. Azonban a meghozott kormányzati intézkedések és az egyenlegjavító hatású hiánycsökkentÅ‘ tételek következtében a 3,8 százalékos hiány az év végére tartható - erÅ‘sítette meg. Hozzátette, azon tételek összege, amelyek a következÅ‘ évek költségvetéseit fenyegethetik, a 2010-es bruttó hazai termék 2,2-2,5 százaléka lehet.

Nemcsak gazdasági megállapítások

A jelentésbe nemcsak gazdaságpolitikai megállapítások kerültek, hanem több más kérdés is, így például az egészségügyi helyzet, népesedési tendenciák, a nyugdíjas kor és a szegénység kérdései - közölte Varga Mihály, hangsúlyozva, hogy a vizsgálattal egyik fÅ‘ céljuk az volt, hogy a múltat lezárják, és bemutassák az új kormány örökölte helyzetet. A megállapításaik között szerepel - ismertette -, hogy nÅ‘tt és mélyült a szegénység mértéke, drámaiak a demográfiai folyamatok, a foglalkoztatottság alacsony mértékű, és rossz az egészségi állapot.

ErÅ‘síteni kell az adórendszer kiszámíthatóságát és a belsÅ‘ megtakarításokat - egyebek közt ezeket a következtetéseket is levonta a tényfeltáró bizottság. A dokumentum szerint az ország jelenlegi
makrogazdasági helyzetében "határozottan meggyÅ‘zÅ‘bb érvek szólnak az
euró mielÅ‘bbi bevezetése mellett, mint ellen".

Az adósságszolgálatot firtató felvetésre Varga Mihály elmondta: az elmúlt évekhez hasonlóan ennek a fedezete csak az lehet, amit a gazdaság produkálni tud. „Gazdasági teljesítményünk fogja eldönteni, hogy mennyire lesz nehéz vagy könnyű ezt a terhet finanszírozni. A pénz, amit erre a célra kifizetünk, az biztos, hogy hiányozni fog más területektÅ‘l" - mondta, hozzáfűzve, Orbán Viktor kormányfÅ‘ is arra utalt, hogy ez a nagyságrend már az, amely egy egészségügyi, egy oktatási vagy egy adóbefizetési tétel nagyságrendjét éri el. A miniszterelnök kedden kormánya elsÅ‘ száz napját értékelve mutatott rá arra, hogy 2011-ben, a következÅ‘ költségvetési évben 2.858 milliárd forintot kell majd az országnak adósságként visszafizetnie.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-09-09 10:20:17




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Hatvanhárom csontvázat talált Varga Mihály >