Varga Mihály, a Fidesz Gazdasági Tényfeltáró Bizottságának vezetÅ‘je szerint az elÅ‘zÅ‘ kormány hamis adatokat közölt a költségvetésrÅ‘l. A politikus a három napos lovasberényi rendkÃvüli kormányülés után azt mondta, 230 milliárd forintos különbséget találtak a büdzsében ahhoz képest, amit nekik mondtak. A Miniszterelnökség államtitkára által megjelölt összeg a GDP mintegy 0,9 százaléka.
A nyilvánosságra került legfrissebb hiányadatok – az éves előirányzat 84,6 százalékát meghaladó 736,2 milliárd forintos államháztartási deficit – Varga szerint igazolja azt az idegességet, ami a múlt hetet, hétvégét jellemezte.
A Miniszterelnökség államtitkára azért is riasztónak nevezte az adatokat, mert az elÅ‘zÅ‘ év hasonló idÅ‘szakában 61, 2008-ban pedig mindössze 58 százalék volt az államháztartás idÅ‘arányos hiánya, ez pedig szerinte egyértelműen azt igazolja, hogy az elÅ‘zÅ‘ kormány valótlan adatokat közölt korábban. A Bajnai-kormány leköszönése elÅ‘tt közétett prognózisa megközelÃtÅ‘leg 15 milliárd forinttal várt alacsonyabb deficitet május végére. Ez a különbség, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint, nem indokolja a Varga Mihálytól hallott aggodalmakat.
Oszkó szerint a Bajnai-kabinet részéről sokszor elmagyarázták már, hogy 2010-ben miért nehéz a hiánypálya, miért van nagyobb arányú deficit év elején, mint az esztendő hátra lévő részében.
"Arról van szó, hogy az elsÅ‘ negyedévben jelentkeztek nagy egyedi tételek, és ez a 10 milliárd nagyságrendű eltérés is olyan tételekbÅ‘l adódik, ami olyan bevétel lehet, ami májusra vagy júniusra áthúzódott. Uniós támogatások beérkezése és kincstári elszámolása nem történt meg az utolsó napokban, olyan támogatások, amik május hónapra voltak esedékesek. Ha ez realizálódik, akkor forintra pontosan teljesült volna a korábbi kormány prognózisa. Én kÃváncsian várom majd, hogy a jelenlegi kormánynak a havi prognózisai forintra, fillérre teljesülnek-e, vagy ha nem, akkor az már rögtön hamis adatszolgáltatásnak tekintjük-e" – mondta Oszkó a Krónikának.
A volt pénzügyminiszter megerÅ‘sÃtette múlt heti kijelentését is, miszerint az idÅ‘arányosan viszonylag magas hiány továbbra sem jelenti azt, hogy a kitűzött 3,8 százalékos hiánycél megfelelÅ‘ gazdaságpolitika mellett ne lenne tartható.
Elemzik az adócsökkentés lehetőségeit
Varga szerint a gazdasági átalakÃtáshoz kevés a felületi kezelés: rendszerszintű, strukturális átalakÃtásokra van szükség. Ezek irányáról döntött a háromnapos ülésén kormány. A versenyképesség javÃtását, a bürokrácia csökkentését, a korrupció visszaszorÃtását és a költségvetési intézmények kiadáscsökkentését célzó lépesek törvényjavaslatok formájában hamarosan megjelennek – jelentette be az államtitkár, aki Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivÅ‘vel közösen tartotta kormányülés utáni sajtótájékoztatót Lovasberényben.
Varga Mihály elmondta: a pénzintézeteket érintÅ‘ különadóról nem hozott döntést a kormány, egyeztetÅ‘, elÅ‘készÃtÅ‘ munka folyik. Ha a kormány dönt majd ebben a kérdésben, a felekkel egyeztetve kerül sor a részletek kidolgozására. Az adórendszer változtatásával kapcsolatban irányokat jelölt ki a kormány – mondta Varga Mihály. A politikus hozzátette: a cél az egyszerűbb, átláthatóbb adórendszert kialakÃtása. MértékrÅ‘l még nincs döntés, több variációt – a 16- 19-20 százalékos mértéket – is mélyebben elemez a kabinet, annak érdekében, hogy az adóterhek csökkentése, az adóigazgatás egyszerűsÃtése több munkahelyet eredményezzen.
Varga Mihály azt is közölte, hogy az IMF szakembereinek hivatalos látogatására augusztusban kerül sor, a mostani alkalommal a kormány elképzeléseiről, s arról helyzetről kapnak tájékoztatást, amely május végéig előállt, s amelyet az új kabinetnek kezelnie kell. Mint hozzáfűzte, ettől függetlenül a kormány addig is tájékoztatja az IMF-et az aktuális helyzetről és a kormány elképzeléseiről.
Marad a hiánycél
A kormány mindent megtesz azért, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudja. Arra törekszik, hogy a 3,8 százalékhoz minél közelebbi hiány alakuljon ki az év végére – mondta Varga Mihály. Az államtitkár megalapozatlannak nevezett minden olyan hÃresztelést, amely szerint a kormány rendkÃvüli ülésén a nyugdÃjakkal, vagy a nyugdÃjrendszert érintÅ‘ kérdést tárgyalt volna.
A gazdaság talpra állÃtását célzó, idei hiánycél tartásához szükséges akciótervet Orbán Viktor kormányfÅ‘ kedden, a parlament 13 órakor kezdÅ‘dÅ‘ ülése elején ismerteti.
Szijjártó korrekt tájékoztatást várt volna a Bloombergtől
A lovasberényi kormányülés után Szijjártó Péter a múlt heti, államcsÅ‘ddel kapcsolatos nyilatkozata ügyében azt mondta, az lett volna helyes és korrekt, ha a Bloomberg hÃrügynökség, amely világgá kürtölte a hétvégi sajtótájékoztatót, teljes egészében és korrekten adta volna le nyilatkozatát, s nem egy rendkÃvül inkorrekt, zavarkeltÅ‘, töredezett változat közlésére vállalkozott volna.
Kósa Lajos múlt héten csütörtökön egy kkv-fejlesztési konferencián úgy fogalmazott, a jelenlegi cél a közvetlen államcsÅ‘d elkerülése, és "a krÃzis idÅ‘szakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni. Hozzátette: "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük".
Másnap erre Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő azt mondta, nem tartja túlzónak a Fidesz ügyvezető alelnökének kijelentéseit az államcsőddel összefüggésben. Emlékeztetett arra, hogy az államcsődről Gyurcsány Ferenc volt kormányfő beszélt mintegy két évvel ezelőtt. "Sőt mi több, döngette a mellkasát, és büszke volt rá" - tette hozzá pénteki nyilatkozatában a Miniszterelnökség szóvivője. A politikai nyilatkozatok hatására esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és gyengült a forint.
Varga Mihály államtitkár szombaton, miután bejelentette, hogy a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos idei hiánycélt, közölte azt is, konszolidált a magyar gazdaság helyzete. A politikus túlzónak nevezett minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkezÅ‘ országgal hasonlÃtja össze Magyarországot, "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés".
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-06-08 09:20:53
Hallgassa meg!


