SzendrÅ‘n senki sem építkezik a romba dÅ‘lt tizennégy ház tulajdonosa közül, inkább vásárolnak és napokon, heteken belül meg is köthetik a szerzÅ‘dést. Szikszón is úgy döntöttek, házat vesznek az állami támogatásból. Ez elvileg tízmillió forint, de egymilliót mindenkinél tartalékolnak. Az egyik család építkezni akart, a biztosítójuktól kaptak 7 és fél millió forintot, ezt egészítené ki az állam kilenc millióra, de az idÅ‘ rövidsége miatt lemondtak inkább az állami támogatásról, ugyanis október végéig el kellene készülniük, sÅ‘t, el is kell számolniuk.
A károsultak Edelényben sem mennek bele olyan szerzÅ‘désbe, ami érthetetlen módon október végéhez köti az építkezés befejezését. Itt 25-en juthatnának állami támogatáshoz, de hétfÅ‘ig csak hat téglaház kapott jogerÅ‘s építési engedélyt, többet pedig már nincs is értelme kiadni – mondja a polgármester, aki úgy látja, a kormánynak felül kellene vizsgálni az október végi idÅ‘pontot. Molnár Oszkár nem érti, miért ez a kötött és rendkívül szoros határidÅ‘. Ha tavaszra át lehetne tolni ezt az idÅ‘pontot, szerinte mindenki fel tudná építeni a házát.
A kormányszóvivÅ‘ a Krónika érdeklÅ‘désére megismételte korábbi válaszát: ha a kormány nem tűzne ki ilyen határidÅ‘t, veszélyeztetné azok lakhatását, akik elvesztették házukat. A kormány szerint néhány településen indokolatlanul lassan hozzák meg az újjáépítéshez szükséges döntéseket, ingatlanvásárláshoz pedig elég a kitűzött határidÅ‘.

Hallgassa meg!


