Van Szegeden egy 420 millió forintra becsült telek, rajta egy nem túl régen felújított épület, benne tizenhárom állami gondozott gyerek. És van egy, szintén Szegedhez tartozó tápéi épület, amelynek felújítására pályázatot adott be az önkormányzat, azzal a szándékkal, hogy oda költözteti a fiatalokat, az értékes szegedi telket pedig eladja.
Csakhogy a tápéiek tiltakoztak, mert Å‘k oda idÅ‘sotthont szerettek volna, és tartottak a speciális oktatási igényű gyerekektÅ‘l. Tehát Szeged és Tápé önkormányzata viaskodik. Közben Juhász Gyula KDNP-s képviselÅ‘ kiderítette, a felújítás nemcsak gazdaságtalan, hanem a dokumentációja szabálytalan is.
Aztán a szegedi közgyűlésben többségbe kerültek a fideszes képviselÅ‘k, és úgy döntöttek, hogy a gyerekek maradjanak a jelenlegi helyükön, a 2,5 hektáros ingatlanon. Az uniós támogatással, 170 millió forintért felújított tápéi épület pedig ott áll üresen. Csakhogy az uniós szabályok szerint, ha nem az eredeti célnak megfelelÅ‘en használják, vissza kell fizetni a pénzt.
De Botka László polgármester közben megállapodást írt alá az önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi intézmények egyházi kézbe adásáról, azzal, hogy ingyen átadják a tápéi felújított épületet, és a 2,5 hektáros ingatlant visszakapja a város.
A végsÅ‘ döntést a közgyűlés mondja ki, de a csütörtöki ülésen a kérdés nem került napirendre.

Hallgassa meg


