November elején áll fel a Budapesti Közlekedési Központ, és az elsÅ‘ idÅ‘szakban az intézményi változások elÅ‘készítésével foglalkozik majd - mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Vitézy Dávid, akit szerdán neveztek ki a központ élére. Az új vezetÅ‘ szerint a Közlekedési Központ koncepció gyökeres változást hoz majd, hiszen a közlekedés összes ágazatának irányítása egy egységes szakmai szervezet alá kerül. A gyakorlatban ez azt jelenti például, hogy nem az egymással egyébként nem is igazán kapcsolatban lévÅ‘ különbözÅ‘ fÅ‘városi szervezetek napi lobbiján múlik, hogy ha egy útszakaszhoz hozzányúl a fÅ‘város, akkor ott kerékpársáv, buszsáv, zöldsáv még egy forgalmi sáv létesül-e. Minden részletkérdés - kezdve egy útfelújítás szervezésétÅ‘l egészen a tömegközlekedési tarifákig - egy egységes stratégia alá rendelÅ‘dik, amelynek célja, hogy Budapest végre egy élhetÅ‘ város legyen, ahol nincs annyi dugó, nincs akkora környezetszennyezés, ahol lehet élni, és így fenntartható a város gazdasága is, hisz az emberek az idejüket nem dugóban állva töltik - hangsúlyozta az elnök.
JelentÅ‘sen átalakul majd a közösségi közlekedés finanszírozása, és megváltozik a parkolási díjak rendszere is, a cél ugyanis az, hogy létrejöjjön egy egységes közlekedési kassza, amely tervezhetÅ‘, kiszámítható bevételekkel gazdálkodik. Az mostanra egyértelmű, hogy tarifaemeléssel sehova sem lehet eljutni, hiszen ahogy emelkednek az árak, úgy csökkennek a bevételek, ezért a központ nem is javasolja ilyet a kérdésben döntÅ‘ közgyűlésnek, amely egyébként szintén többször megerÅ‘sítette, hogy az áremelés nem megoldás. Az állam, a fÅ‘város és az utasok mellett ugyanakkor a finanszírozásnak van egy negyedik lába is - hívta fel a figyelmet Vitézy. A közlekedési szektorba ma is érkeznek bevételek az autósoktól, parkolási díjak, teherforgalmi behajtási díjak formájában, ezeket kellene egy egységes közlekedési kasszába terelni, és a parkolásból az új szervezeti konstrukció hatására több pénzt beszedni, nyilván úgy, hogy átalakul a parkolásüzemeltetés formája is.
A négyes metróról szólva Vitézy megerÅ‘sítette: a BKV vezérigazgatója, a FÅ‘városi Közgyűlésnek még az elÅ‘zÅ‘ ciklusban meghozott döntése nyomán felmondta az Alstommal kötött szerzÅ‘dést, az errÅ‘l szóló levelet a cég átvette, tehát a szerzÅ‘dés felbontottnak tekinthetÅ‘. Tárgyalások még folynak, de a jogi helyzet egyértelmű – hangsúlyozta. Vitézy szerint a szerzÅ‘dés ügyét egy nagyon alapos vizsgálatnak kell feltárnia, és meg kell nevezni a felelÅ‘söket is, mert a dokumentum egyes részletei minden képzeletet felülmúlnak. A szerzÅ‘désben teljesen szokatlan jogi formulák vannak, kezdve a 30 milliárd forintos, teljesítés nélkül kifizetett elÅ‘legtÅ‘l egészen odáig, hogy a vis maiorok, a földrengés és a természeti katasztrófák között találjuk meg a típusengedély meg nem szerzését is. A fÅ‘város vezetése egyébként csütörtökön hallgatja meg az Alstom vezetÅ‘it annak érdekében, hogy Budapest minél kisebb veszteséggel kerüljön ki a metrókocsi vásárlási ügybÅ‘l. Tarlós István fÅ‘polgármester még a múlt héten jelezte: a szerzÅ‘désbontás ellenére elképzelhetÅ‘, hogy mégis megegyeznek az Alstommal szerelvények leszállításáról.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-10-28 21:03:25

Hallgassa meg!


