Az ombudsmani berendezkedés olyan rendszer felé mozdult el, amely ugyan névlegesen megtartja a jövő nemzedékek (és a kisebbségek) érdekeinek védelmére hivatott biztos intézményét egy helyettes formájában, de a gyakorlatban semmilyen olyan jogkört nem telepít hozzájuk – mondta Kossuth rádiónak Jávor Benedek, a fenntartható fejlődés bizottságának lmp-s elnöke. Szerinte a feladatot sokkal alacsonyabb szinten fogják ellátni, és ez sérti az alkotmányban rögzített egészséges környezethez való jogot is.
Az Országgyűlésben a kormánypárti többség elutasította azt az – ugyancsak kormánypárti: kereszténydemokrata – módosító javaslatot, amely továbbra is önálló eljárási jogosultságokat adott volna a zöld ombudsmannak.
A jövő nemzedékek érdekeinek a védelme, a védelmi szint semmiképpen nem csökken, csak egy hatékonysági vitáról van szó – hangsúlyozta Gáva Krisztián, a közigazgatási minisztérium helyettes államtitkára. Ő azzal érvelt, hogy a több biztosos modell széttagolt, jogalkalmazása nem igazán következetes. Szerinte az ombudsmanok az eljárások során csak a saját maguk által védeni hivatott alapjogokat vették figyelembe, más alapjogokra nem voltak tekintettel. Példaként említette a zöld ombudsman és az állampolgári jogok biztosának eltérő állásfoglalását a szmogrendelet ügyében: előbbi kifejezetten a zöld érdekeket képviselte, míg utóbbi a szabad mozgásra, mint alapjogra hivatkozott. A helyettes államtitkár nem lát ellentmondást az ombudsmani rendszer átalakítása és az új alkotmány között.
Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint viszont az új rendszerben a zöld ombudsman lényegében egy tanácsadó lesz, mindenféle beleszólási jog és stáb nélkül. Az alkotmányban kimondtuk a hosszú távú érdekek védelmét, és ugyanakkor rá két hónapra születik egy olyan jogszabály, amelyik eltünteti ennek az intézményes garanciáját, ez egy elég skizofrén állapot így – fogalmazott a biztos. Arra figyelmeztetett, hogy az egészséges környezethez való jog, és általában a hosszú távú, a jövő nemzedékek érdekeit szolgáló jogok ütköznek a rövid távú gazdasági és szociális jogokkal - ezért nagy baj, hogyha elhallgattatják őket.
Utolsó frissítés: 2011-07-11 12:30:21
Hallgassa meg!


