Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn az Országgyűlésben reagált a szocialista Mesterházy Attila, a gazdaság állapotával kapcsolatos napirend előtti felszólalására. A debreceni polgármester szerint bár követnek el bakikat, mindent megtesznek azért, hogy a szocialisták által előidézett helyzetet orvosolják.
Ellenzéki össztűz zúdult a parlamentben a Fidesz alelnökére, Kósa Lajosra, államcsőddel kapcsolatos múlt heti kijelentése miatt. A napirend előtt felszólaló ellenzéki politikusok, az MSZP, a Jobbik és az LMP felszólalója is Kósa Lajos és Szijjártó Péter múlt heti nyilatkozatait bírálták. A szocialista Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy kezdeményezik a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívását. Erre szerintük azért van szükség, mert a forint drasztikus gyengülésével néhányan jól járhattak. „Még nem tudjuk, hogy pusztán dilettantizmusról van szó, ahogy a Financial Times írta, csökönyös ostobaságról, kontárságról vagy pedig tudatos károkozásról, azaz spekulációról, amelyen emberek gazdagodtak meg az elmúlt napokban” – fogalmazott a szocialista politikus. Éppen emiatt az MSZP a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél vizsgálatot kezdeményez az ügyben.
Kósa Lajos személyes megtámadás címén kért szót napirend előtt. A Fidesz ügyvezető alelnöke két bölcsesség idézésével kezdte felszólalását: „növeli ki elfedi a bajt; ne tükröt átkozd, ha képed ferde”. Semmiképpen sem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte – fogalmazott. Szerinte a helyzet az, hogy a szocialisták az elmúlt nyolc évben tönkretették az országot, a jelenlegi kormány pedig megpróbálja az általuk elkövetett nagyon súlyos hibákat orvosolni.
Kósa úgy fogalmazott: „lehet, hogy ebben bekövetkeznek bakik, nem aratunk tetszést feltétlenül a szocialisták előtt”, de egy biztos, a kormánypárt, a kormányfrakció mindent megtesz azért, hogy ezt a helyzetet orvosolja és a nemzetet a legjobb eszközökkel szolgálja ahhoz, hogy Magyarország visszanyerje azt a hitelességét, amelyet semmilyen politikusi nyilatkozat nem tud lerombolni.
Az ellenzéki felszólalásokra reagáló Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára többször is elmondta: a gazdasági intézkedésekről kedden tájékoztatják a közvéleményt. A Fidesz és KDNP-frakció holnap délelőtti rendkívüli ülésén felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
Kósa meglepődött
Kósa újságíróknak nyilatkozva a Parlamentben később azt mondta, államcsőddel kapcsolatos kijelentésével nem akart kárt okozni senkinek. A politikus hozzátette, reméli, hogy csak átmeneti nehézséget okozott bárkinek, a kormány azon dolgozik, hogy a piacok számára is megnyugtató intézkedéseket hozzon.
Kósa szerint az államcsőd fogalmat Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök találta ki, azt számtalanszor használták többen a választási kampányban, és akkor nem "robbant fel piac". Kósa leszögezte: a szót nem abban az értelemben használta, ahogy azt egy gazdasági társaság helyzetének leírására használják, mert az mást jelent a gazdaság és mást az állam esetében. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a magyar állam minden fizetési kötelezettségét teljesíti - fűzte hozzá a kormánypárti politikus.
Kósa szerint a költségvetés nem konszolidált abból a szempontból, hogy ha nem változtatnak, akkor egyes költségvetési előirányzatok az év végére elfogynak, ami azzal járhat, hogy az adott területek működőképessége veszélybe, csőd közeli helyzetbe kerülne. Arra a kérdésre, hogy múlt csütörtök óta beszélt-e Orbán Viktorral, Kósa Lajos azt válaszolta: rendszeres a kommunikáció köztük, de nem erről, hanem arról beszéltek, milyen lehetséges eszközökkel lehet a hatályos költségvetési törvényt tartani.
Arra a felvetésre, hogy bejelentése egy forgatókönyv része volt-e vagy elhibázott mondat, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy reagált: a keddi miniszterelnöki bejelentés és a kormány gazdasági akcióterve mindenki számára választ ad arra, hogy milyen a gazdaság helyzete. Kósa azt is elmondta, meglepődött kijelentése fogadtatásán, mert szerinte nem mindennapos, hogy egy debreceni kisvállalkozók számára szánt konferencia megnyitó ötperces beszédét a Dow Jones hírügynökség idézi New Yorkban.
LMP: a Fidesz letért a nemzeti együttműködés útjáról
Az LMP azt szeretné, hogy október végéig kialakuljon az a rendszer, amelyben „az emberek véleményét be lehet csatornázni” az alkotmányozási eljárásba.
Az LMP frakcióvezetője hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy a kormány kivenné az alkotmányból azt a részt, amely szerint az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához a képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Schiffer András hozzátette, hogy egy fideszes javaslat értelmében az eddigi gyakorlattal ellentétben nem paritásos bizottság jelölné az alkotmánybírákat. „A Fidesz-KDNP pártszövetség nem kívánja azokat a fékeket, amelyek adott esetben még egy alkotmányozó többséget is kötnek” – értékelte. Hangsúlyozta, hogy azért kötötték húsz éve négyötödös többséghez a hivatkozott döntést, mert az rendezi a társadalom legalapvetőbb életviszonyait és több cikluson is túlmutat.
Kitért arra is, hogy az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén pártja javasolta, első lépésben az alkotmányozási eljárást előkészítő paritásos bizottságot állítsák fel. Az LMP azt szeretné, hogy október végéig kialakuljon az a rendszer, amelyben „az emberek véleményét be lehet csatornázni” az alkotmányozási eljárásba.
A Jobbik világos beszédet vár a kormánytól a devizahitelesek megsegítéséről
A Jobbik azt várja az új kormánytól, hogy tiszta és világos beszéddel magyarázza el a devizahitelesek problémáit megoldó stratégiájának lépéseit. Lenhardt Balázs jobbikos országgyűlési képviselő, a párt gazdasági kabinetjének elnöke hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik üdvözlendőnek tartaná a devizahitelek állami támogatással történő forintosítását. A párt szerint ebben a kérdésben a kereskedelmi bankoknak is felelősséget kellene vállalniuk, hiszen az ő hibájukból nőtt meg ezen hiteltípusok száma. A jobbikos politikus szerint a devizahitelesek megsegítésének egyik eszköze az úgynevezett rossz hiteleket kezelő, állami bank felállítása lehetne. Az előző heti kormányzati nyilatkozatokra, illetve azok hatására utalva megjegyezte, hogy egyes kormányzati pénzügyi körök több milliárd forintos nyereséget könyvelhettek el az előre látható forintgyengüléssel.
Lenhardt Balázs szerint pedig a kormánynak nem lenne szabad trükköznie az 1,7 millió magyar devizahiteles kárára, akik közül 900 ezren ráadásul valamilyen fizetési problémával is rendelkeznek. Hozzátette: a helyzetet különösen súlyosbította, hogy a kormánypárti megszólalások a hónap első napjaiban, vagyis a devizahitelek törlesztőrészleteinek megállapításakor hangzottak el, így ez a lépés rengeteg embernek okozott közvetlen, kézzel fogható többletfizetési kötelezettséget.
Utolsó frissítés: 2010-06-08 09:20:56
Hallgassa meg!


