A közvélemény jelentős része 2009 januárjában még nagy reményeket táplált azzal kapcsolatban, hogy az első afroamerikai elnök megválasztásával javulni fog a fehér és fekete népesség közötti viszony. Sokan csalódtak - írta a The Washington Post az amerikai országos ünnepek közé tartozó Martin Luther King-napon. (Az Egyesült Államokban négy olyan szövetségi ünnep van, amelyen az amerikai történelem valamelyik hősére emlékeznek; a Martin Luther King-napot 1986 óta ünneplik és minden évben január harmadik hétfőjén tartják, a fekete kisebbség jogaiért küzdő egykori híres polgárjogi harcos január 15-i születésnapjának tiszteletére.)
A The Washington Postnak az ABC News hírcsatornával közösen végzett felméréséből az derült ki: Obama beiktatásakor még minden tíz amerikai közül csaknem hat bízott abban, hogy a kenyai-amerikai származású politikus Fehér Házba költözése csökkenteni fogja a faji feszültségeket, ezzel szemben most csak négyen érzik úgy, hogy ez be is következett.
A legnagyobb kiábrándultság éppen a feketék körében érezhető. Tavaly januárban az Obama hivatalba lépése utáni derűlátó légkörben háromnegyedük nyilatkozott úgy, hogy a történelmi elnökség javítani fog a helyzeten. Az idén januárban végzett felmérés szerint viszont csak 51 százalékuk érzi azt, hogy a remények valóra váltak.
Az egész amerikai lakosságot tekintve a felmérés szerint minden nyolcadik ember úgy véli, hogy Obama megválasztása még rontott is a fehérek és feketék közötti viszonyon. A megkérdezettek kétharmada viszont – akárcsak egy évvel ezelőtt – ma is úgy látja: Obama megválasztása minden fekete szempontjából előrelépést jelentett.
Az afroamerikaiak társadalmi helyzetét illetően a válaszolók megítélése döntően változatlan: egy évvel ezelőtt is, most is a népesség hetven százaléka gondolta, illetve gondolja úgy, hogy már megteremtődött vagy hamarosan megteremtődik a faji egyenlőség. Minden tíz amerikaiból csak kettő pesszimista és nyilatkozik úgy, hogy életében már nem valósul meg a fehérek és feketék közötti egyenlőség, minden tizedik megkérdezett szerint ez soha nem válik valóra.
Utolsó frissítés: 2010-01-19 16:07:38



