Barack Obama nyitni akar Irán felé


 - 2009.01.12. 08:45
Barack Obama eltökélt abban, hogy kivezeti a zsákutcából a közel-keleti békefolyamatot. Szerinte a térségben mindenki tisztában van azzal, hogy kompromisszumokra van szükség.

Az Egyesült Államok leendő elnöke az ABC televízió szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában beszélt erről, s úgy fogalmazott, hogy a Gázai-övezet mindkét oldalán szenvedők látványa csak megerősítette benne az elkötelezettséget. „Szívszorító a civil áldozatok látványa, legyenek akár palesztinok, akár izraeliek” - mondta.

Barack Obama visszautasította a bírálatokat, miszerint eddig nem igazán reagált a gázai háborúra, s tulajdonképpen azt ismételte meg, amit eddig is hangoztatott; hogy tudniillik az Egyesült Államok elnöke jelenleg még nem ő. „Nem lehet egyidejűleg két kormányzatunk, amely jelzéseket küld egy nagyon is változékony helyzetben” - fogalmazott, s megerősítette, hogy a január 20-i beiktatás után, az első napon, azonnal megkezdi a tárgyalásokat a konfliktus valamennyi érintett szereplőjével. Meglátása szerint a térségben mindenki tisztában van azzal, hogy kompromisszumokra van szükség.

Obama az új kormányzat előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak az Iránnal folytatandó politikát nevezte. Megfogalmazása szerint Irán a Hamasz és a Hezbollah támogatásával terrorizmust exportál, ugyanakkor leszögezte, hogy nyitni kell Irán felé, és az új adminisztráció jelzést küld majd, arról, hogy Washington tiszteletben tartja az iráni nép törekvéseit, de vannak bizonyos elvárásai, hogy a nemzetközi közösség szereplőjének hogyan kell viselkednie.

Közben éppen tegnap került nyilvánosságra, hogy a Bush-adminisztráció az elmúlt évben háromszor is visszautasította Izrael fegyvervásárlási igényét és kérését arra, hogy légitámadást intézhessen Irán ellen. Erről a The New York Times munkatársa, David Sanger számolt be a lap vasárnapi számában. Sanger szerint a zsidó állam speciális, bunker-robbantó bombákat akart vásárolni az Egyesült Államoktól, és arra kért engedélyt, hogy átrepülhessen az iraki légtéren az iráni Natanz felé, ahol az irániak urándúsító berendezése van. A Fehér Ház azonban megtagadta a kérést. Sanger szerint valószínűleg azért, mert Bushék attól tartottak, hogy ha engedélyezik az iraki légtér használatát a zsidó államnak, akkor a bagdadi kormány kiutasíthatja az amerikai katonákat egész Irakból.

Bush azonban nemcsak hogy visszautasította az izraeli kérést, hanem - Sanger szerint - meggyőzte az izraeli vezetést arról, hogy ne indítson támadásokat, cserében néhány információt kap az amerikaiak titkosszolgálati akcióiról Iránban. Ezeknek az akcióknak a célja a perzsa nukleáris ambíciók szabotálása. A The New York Times munkatársa szerint Obamának - ha valóban párbeszédet akar Iránnal - vagy módosítania kell, vagy fel kell számolnia ezeket a titkosszolgálati akciókat iráni területen.

Tegnap egyébként a gázai háború elleni tüntetést tartottak New Yorkban. A palesztinok melletti demonstráció azonban erőszakba fulladt: hét rendőr megsebesült, kilenc protestálót pedig letartóztattak.

Járai Judit (Washington)Utolsó frissítés: 2009-01-12 13:34:41




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Barack Obama nyitni akar Irán felé >