Obama erős négyesre értékeli eddigi tevékenységét


MTI  - 2009.12.14. 17:00
Obama amerikai elnök erős négyesre értékeli eddigi tevékenységét; a Rasmussen intézet hétfői adata szerint népszerűségi mutatója viszont tovább csökkent, 44 százalékra zsugorodott.

Obama az ABC televíziónak adott nyilatkozatában egészen pontosan úgy fogalmazott: elnökként eddigi teljesítményét „jó, magabiztos négyes fölé” osztályzattal értékeli.

Azt mondta, kormánya stabilizálta a gazdaságot, meggátolta, hogy egy újabb „nagy depresszió” következzen be. Franklin Delano Roosevelt óta a legsúlyosabb kihívásokat örökölte elnökként, de a gazdaság ismét növekszik - hangsúlyozta.

Az eredmények közé sorolta, hogy Amerika kivonulóban van Irakból, a lehető legjobb tervet fogadták el Afganisztán kapcsán, és átrajzolták az Amerikáról alkotott nemzetközi képet. Azt is a külpolitikai sikerek között említette, hogy kormánya nemzetközi egyetértést tudott elérni az iráni és észak-koreai atomdosszié ügyében.

A január végén beiktatott elnök hozzátette: belpolitikai téren jó úton haladnak afelé, hogy megszülessen a társadalombiztosítás óta az egyik legfontosabb törvény, amely minden amerikai számára elérhetővé teszi majd az egészségbiztosítást.
 

Utolsó frissítés: 2009-12-15 06:24:34




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Obama erős négyesre értékeli eddigi tevékenységét >