A föld alól támadja a brit piacot a kínai telekomcég

Fotó: Flickr/will plantFotó: Flickr/will plant
Lehet, hogy hamarosan a londoni metróban is lehet majd telefonálni. Ha ez így lesz, akkor az egy kínai cégnek lesz köszönhető. A Huawei nevű kínai távközlési vállalat ugyanis felajánlotta, hogy szívesen kiépíti a londoni olimpia idejére azt a hálózatot, amely a metróban lehetővé tenné a mobilozást, mégpedig ingyen, mint “egyik olimpiai város ajándékát a másiknak”.

Hallgassa meg!

A mintegy ötven millió fontot érő ajándék és ajánlat természetesen nem puszta szívjóság: a kínai cég az általa ingyen felszerelendő hálózat karbantartásából remél bevételt, illetve azt, hogy ezáltal betörhetne a brit távközlési piacra. Mivel a cég a kínai hadsereg számára üzemeltet mobilhálózatokat, Amerikában nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik és nem is kapott ott mindeddig jelentősebb megrendeléseket.

A Huawei korábban már dolgozott a brit állami telefonszolgáltató vállalatnak, ám titkosszolgálati szakértők szerint épp ezért képes lehet arra, hogy megbénítsa a brit közműveket és a távközlési hálózatok egy részét. A közelmúltban többször is érték támadások a brit internethálózat egy részét kínai szerverekről, ezért szakértők az ajánlatot biztonsági szempontból kockázatosnak tartják. Az ajánlat részleteiről jelenleg is tárgyal London polgármestere és a londoni közlekedési vállalat az illetékesekkel, döntés áprilisra várható.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2011-02-22 07:49:26




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > A föld alól támadja a brit piacot a kínai telekomcég >