Fotó: MTI/EPA/Ettore Ferrari – archív
Hallgassa meg!
A korrupció szó Olaszországban olyan, mint a maffia. Senki sem tudja, mi az, a nemzetközi felmérések mégis azt mutatják, hogy Itáliában több a korrupció, mint az afrikai Ruandában; az olaszok a 67. helyre süllyedtek a korruptak világranglistáján. A korrupció 229 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – állította még tavaly az olasz számvevőszék elnöke.
Ha azt mondjuk bármelyik olasznak, hogy országa korrupt, valószínűleg kikéri magának, pontosítva, hogy Olaszországban a politika korrupt. A miniszterelnök Silvio Berlusconit a bíróság most nyáron ítélte majdnem 600 millió euró kifizetésére – korrupció miatt. Berlusconi bírákat vásárolt meg neki kedvező ítéletért.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz Itália a korrupció ellen, az olasz sajtó egyöntetű válasza, hogy semmit. Máskülönben nem ért volna el ilyen fokot az egészségügytől a közbefektetésekig, az államigazgatástól a labdarúgásig. Ingyenesen hívható korrupcióellenes telefonszámot legutóbb a Nápollyal szemközti Ischia szigetének polgármestere vezetett be. Előtte a római belügyminisztériumban is működött hasonló névtelen bejelentési lehetőség, az előző olasz kormánynak külön korrupcióellenes kormánybiztosa is volt, ám eredmény nélkül, mint a számok mutatják.
Olaszországban a korrupció és a maffia elleni küzdelmet soha nem a politika, hanem mindig az ügyészség folytatta: 1992-ben a Tiszta Kezek néven ismert vizsgálatsorozat az addigi pártok bukásához vezetett, az olasz kormányfő, Bettino Craxi meneküléséhez. Ma is hasonló a hangulat, és hogy az olasz társadalom ismét támogatja az ügyészség korrupcióellenes hadjáratát, három tény erősítette meg: kiderült, a földrengésben romba dőlt l'Aquila város újjáépítésén a politika és vállalkozók is keresni akartak, a nápolyi helyzet, mivel a várost a helyi korrupció miatt temette be a szemét, és döntő fordulatot hozott a gazdasági válság is. A közhangulat így arra kényszerítette a római parlamentet, hogy egymás után vonja meg a mentelmi jogot a korrupcióval vádolt képviselőktől.
Ellenpélda is akad: az olasz közszolgálati televízió készített róla riportfilmet. A harmincéves Raphael Rossit, a torinói városi köztisztasági hivatal vezetőjét arra kérték, vásároltasson meg a vállalattal egy négymilliót érő szemeteskamiont, százezres csúszópénz fejében. Ő viszont az ügyészségre ment. A vesztegetőket elítélték, Rossi elvesztette állását, és a perköltséget is saját zsebből fizette, a torinói önkormányzat nem állt ki mellette. Érdemes-e becsületesnek lenni? – kérdezte a Rossiról készített riport. Ötvenezer olasz küldött levelet, e-mailt, faxot a műsorba, igennel válaszolva.
