A díj odaítélése hatalmas botrányt váltott ki a politika köreiben is. Putyin orosz miniszterelnök lábbal tiporja országában az emberi jogokat – vélik sokan, köztük Václav Hável Quadriga-díjas egykori cseh miniszterelnök is. Hável azzal fenyegetÅ‘zött, visszaadja a díjat, ha Putyin is megkapja.
A Quadriga-díjat 2003-ban alapították, és minden év október 3-án, a német egység napján adják át. Az eddigi díjazottak közé tartozik például Helmuth Kohl és Gerhard Schröder volt német kancellár és Mihail Gorbacsov. Putyinnak idén a német-orosz kapcsolatok megerÅ‘södése miatt adták volna át.
Kupleráj van a Quadriga zsűrijében, a zsűri tagjainak el kellene dönteniük, hogy mit is akarnak – nyilatkozta Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivÅ‘je. De hozzátette, Putyint az egész nem igazán érdekli, mert van éppen elég díja, és az ügynek az orosz-német kapcsolatokra semmilyen hatása nem lesz.
Ebben viszont nem olyan biztosak a politikai elemzÅ‘k, akik úgy vélik, a Quadriga-ügy a holnap kezdÅ‘dÅ‘ hannoveri német-orosz csúcstalálkozót is beárnyékolja, nem is szólva a Pétervári Párbeszéd nevű társadalmi fórumról, amelyet éppen Putyin és Gerhard Schröder alapított.

Hallgassa meg


