Az egykori francia gyarmaton, a világ egyik legszegényebb országában az elmúlt hét végén egyidejűleg tartották az elnök-, illetve a parlamenti választásokat, a hangsúly azonban az elÅ‘bbin volt. A választásokat követÅ‘en a 19 államfÅ‘jelöltbÅ‘l 12 közös nyilatkozatot fogadott el, a szavazás megismétlését követelve. A dokumentumban csalások elkövetését rótták fel a hatóságoknak, illetve a kormánynak, híveiket pedig arra szólították fel, hogy az utcákon tüntessenek a szavazás érvénytelenítéséért. A fÅ‘városban, Port-au-Prince-ben és az ország más városaiban csütörtökön is tízezrek tettek eleget a felhívásnak.
A tiltakozók szerint számos helyütt szavazókat töröltek a választói névjegyzékbÅ‘l, több helyen fordult elÅ‘, hogy szavazóurnákat loptak el. A még hivatalban lévÅ‘, de újra nem választható René Préval elnököt sokan azzal vádoltak, hogy törvénytelen kísérleteket tett az általa támogatott jelölt esélyeinek növelésére. Több helyszínen a rivális jelöltek hívei csaptak össze, több ember életét vesztette, és számosan megsebesültek.
A kormány elutasította a szavazás érvénytelenítését célzó követeléseket. Az Ameriai Államok Szervezete és a Karib-tengeri Országok Közössége nyilatkozatban kifogásolta az erÅ‘szakos cselekményeket, illetve a szavazók megfélemlítését, de úgy ítélte meg, hogy mindez még nem teszi indokolttá a választás érvénytelenítését.
A szavazásra a Haitit sújtó kolerajárvány árnyékában került sor. Az október óta tomboló járvány eddig több mint 1800 halálos áldozatot követelt. Januárban pedig katasztrofális erejű földrengés rázta meg a fÅ‘várost, Port-au-Prince-t és környékét. A földmozgás halálos áldozatainak száma becslések szerint meghaladta a 200 ezret, és több száz épület vált a földdel egyenlÅ‘vé.




