Huszonnégy év börtönbüntetésre ítélte pénteken Ante Gotovina horvát tábornokot szerbek elleni bűncselekmények miatt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék.
Az idén 56 éves Ante Gotovina katonai karrierje 19 éves korában a francia idegenlégióban kezdÅ‘dött. Háborús tapasztalatokra tett szert néhány afrikai országban, majd kiképzÅ‘ tisztként tevékenykedett több dél-amerikai álkatonai alakulatnál. A 80-as években Franciaországban több alkalommal elítélték rablás, emberrablás és zsarolás miatt. 1991-ben visszatért Horvátországba, ahol ekkor már zajlott a szerb területszerzÅ‘ háború a szétesÅ‘ félben lévÅ‘ Jugoszláviában. 1995. augusztusában egyik irányítója volt a Vihar hadműveletnek, amellyel visszacsatolták Horvátországhoz az annak egyharmadát ellenÅ‘rzése alatt tartó szakadár szerb államot, a Krajinai Szerb Köztársaságot. A hadművelet során 150-200 ezer horvátországi szerb hagyta el szülÅ‘földjét és menekült Szerbiába.
Gotovinát Stipe Mesic horvát elnök 2000 Å‘szén nyugdíjaztatta. 2001 tavaszán a hágai bíróság vádat emelt ellene a Vihar hadművelet során elkövetett bűncselekmények miatt, ezért külföldre szökött. 2005. decemberében tartóztatták le a Kanári-szigeteken, ahol hamis útlevéllel álnéven tartózkodott. Elfogása elÅ‘mozdította Horvátország európai uniós csatlakozási folyamatát. A bizonyító eljárás az elmúlt év augusztusában ért véget. A per során 140 tanút hallgatott meg a bíróság. Az ügyészség a Vihar hadművelet alkalmával elkövetett gyilkosságokkal, a civil lakosság elűzésével, vagyonuk megsemmisítésével és rablások sorozatával terhelte. A vádirat szerint legalább 150 szerb civil megölése szárad Gotovina lelkén.
A horvátországi hangulatot jellemzi, hogy három nappal a mai ítélethirdetés elÅ‘tt Ante Gotovinát Vukovár díszpolgári címére jelölték.
Zábrábban 18 veterán-szervezet szervezett megmozdulást az ítélethirdetés idejére. A hívásukra összegyűlt két-háromezer ember egy nagy képernyÅ‘n, horvát szinkron-tolmácsolással figyelhette a történéseket.
Hallgassa meg a helyszíni beszámolót!
Az MTI Hírcentrum tudósítója arról számolt be, hogy füttyel, kiabálással fogadták az ítéletet. Az addig békés tömeg indulatos lett, és a háromszáz fÅ‘s keménymag átvonult a jelenlegi kormánypárt székháza elé. Tolvajoknak és árulóknak nevezték a HDŽ képviselÅ‘it, és azzal vádolta Å‘ket, hogy a kormány nem tett meg mindent Gotovina védelméért, az uniós csatlakozás reményében feláldozta a tábornokot. A tömegben a horvát zászlók mellett az uniós csatlakozást ellenzÅ‘ feliratok is megjelentek.
Az sem kizárt, hogy este zavargásokkal folytatódik a tiltakozás. Az utóbbi idÅ‘ben a nehéz gazdasági helyzet és a korrupció miatt egyébként sem ritkák az utcai megmozdulások.
Utolsó frissÃtés: 2011-04-16 13:29:35



