Az MKP elnökének magyar állampolgárságát gyanítja Jan Slota

határon túli magyarok magyar-szlovák
Határok nélkül Haják-Szabó Mária (Pozsony) - 2011.04.20. 22:14
A Szlovák Nemzeti Párt szerint megalapozott a gyanú, hogy Berényi József az MKP közgyűlésének idején már nem teljesítette a szlovák párttörvényben foglaltakat.

Hallgassa meg Határok nélkül című műsorunk tudósítását!

A Szlovák Nemzeti Párt beadvánnyal fordult a pozsonyi belügyminisztériumhoz, hogy vizsgálja meg az MKP vezetÅ‘je, Berényi József pártelnökségének jogosságát. A hatályos szlovák párttörvény szerint ugyanis egy Szlovákiában bejegyzett párt élén csak szlovák állampolgár állhat. Ha viszont Berényi József kérte a magyar állampolgárságot, megsértette a szlovák állampolgársági normát, tehát elveszítette szlovák állampolgárságát. MindebbÅ‘l következik, hogy nem állhat egy Pozsonyban bejegyzett politikai szervezet élén – így okoskodik a nemzeti párt.

Csakhogy ezt be is kell bizonyítani. Erre kérte a belügyi tárcát Jan Slota elnök, mert Berényi József hivatalosan nem nyilatkozott az állampolgársági kérelem benyújtásáról, ami elvben elegendÅ‘ ahhoz, hogy szlovák állampolgársága megszűnjön.

A Szlovák Nemzeti Párt beadványa szerint megalapozott a gyanú, hogy Berényi József az MKP közgyűlésének idején, április 16-án, amikor ismét elnökké választották, már nem teljesítette a szlovák párttörvényben foglaltakat.

A norma azt is kimondja, hogy a vezetÅ‘ posztokon történt változásokat tizenöt napon belül be kell jelenteni a belügyi tárcának. Jan Slota szerint függetlenül attól, hogy Berényiék milyen változásokat jelentenek be, a belügyminisztériumnak kötelessége megvizsgálni, hogy Berényi József, a MKP elnöke milyen állampolgár. A nemzetiek arra nem adtak javaslatot, hogy a belügy milyen csatornákon keresztül szerezze meg a szükséges információkat.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Az MKP elnökének magyar állampolgárságát gyanítja Jan Slota >