Az oroszok harmada Sztálint akarná

Oroszország
Krónika MTI Nemes Gábor (Moszkva) - 2009.12.21. 20:02
Fotó: MTI/AP/Alekszandr ZemljanyicsenkoFotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko
Sokan megemlékeztek Moszkvában Sztálinról a 130. születésnapján, és egy közvélemény-kutatás szerint az oroszok 29 százaléka ma is olyan vezetőt szeretne, mint a diktátor volt.

Hallgassa meg

Százharminc éve született, de még mindig érezni hatását Oroszországban. Igaz, Joszif Dzsugasvili, vagyis Sztálin a most élők nagy része számára egyre inkább érdektelen figura. Az új nemzedéket már nem érdekli a történelem.

Kortársai közül viszont sokan gyűlölik, és nem bocsátják meg neki rémtetteit. De egy ma megjelent felmérés szerint az emberek 29 százaléka mégiscsak úgy gondolja, hogy Oroszország élére ma is olyan politikus kellene, mint Sztálin.

A VCIOM állami közvélemény-kutató felmérése szerint sokak számára a diktátor „"kemény, embertelen zsarnok volt, akinek a kezén sokmillió ártatlan ember vére szárad”, a társadalom egy jelentős része azonban úgy véli, hogy „a Sztálinnak tulajdonított hibáknak, bűnöknek nincs különösebb jelentősége, a lényeg, hogy vezetése alatt győztesen került ki az ország a Nagy Honvédő Háborúból”. További 17 százalék szerint Sztálin „bölcs vezér volt, aki hatalomra vitte és felvirágoztatta a Szovjetuniót”. Mintegy 15 százalék vallja, hogy „az éles osztályharc és a külső fenyegetés akkori körülményei között csakis egy keménykezű vezető tudta fenntartani a rendet az államban”. További 11 százalék szerint pedig Oroszország „nem tud meglenni egy Sztálin típusú vezető nélkül, előbb-utóbb újra megjelenik majd egy ilyen, és rendet tesz”.

Hogy miért akarnak sokan olyan politikust az ország élére, mint Sztálin, azt a maga egyszerű módján így fogalmazta meg a Vörös téren a halott diktátor sírja előtti vagy másfél ezres megemlékezés egyik fagyoskodó résztvevője, egy idős néni.

„Sztálin a vezér, aki győzelemre vezetett minket. Neki köszönhetjük, hogy országunk nagyhatalom lett, amelytől mindenki fél” – mondta a néni.

Pedig nagy valószínűséggel valamelyik rokonát neki is meggyilkolták, lágerbe küldték, megalázták Sztálin pribékjei, akik aztán a következő fordulóban jórészt szintén ott végezték, ahol áldozataik. De a siker, a győzelem, főként a világháborús győzelem, több nemzedék tudatában is mindent felülír. És így aztán Oroszország annyi sztálintalanítási hullám után még mindig a rettegett vezér szellemével küzd.
 

Utolsó frissítés: 2009-12-22 12:27:49




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Az oroszok harmada Sztálint akarná >