"Ez nemzetközi mértékkel mérve is kiváló eredmény - mondta a bizottság elnöke, Mohammed Ibrahim Halil. - Több választást is láttam már ebben az országban, de elmondhatom, hogy a jelenlegi szavazás volt a legbékésebb és a legjobban megszervezett." Jimmy Carter volt amerikai elnök - aki egy megfigyelÅ‘ missziót vezetett a népszavazás során - szombaton azt állította, hogy 90 százalék körül alakult a részvétel, és a többség vélhetÅ‘leg az elszakadást favorizálta. Csütörtökig a jogosultak több mint 60 százaléka adta le voksát - ez kellett a szavazás érvényességéhez.
Az elÅ‘zetes eredményeket néhány nap múlva közzéteszik, de végleges adatok csak február elsÅ‘ felében várhatóak. ElemzÅ‘k, megfigyelÅ‘k és a helyiek sem kételkednek már a szakadárok gyÅ‘zelmében, a kérdés csak az, hogy pontosan hány százalék támogatta a szavazáson a függetlenséget.
Az észak-dél közötti második polgárháborúnak véget vetÅ‘ 2005-ös békeszerzÅ‘désben rögzített referendumon a Dél-Szudánban élÅ‘k mellett a külföldön és az ország északi részében lakó dél-szudániak is részt vehettek. Északon a jogosultaknak mindössze 53 százaléka szavazott, míg a diaszpóra tagjainál 91 százalékos volt a részvétel. A történelmi jelentÅ‘ségű népszavazás békés lezajlása feletti örömének adott hangot szombaton Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai fÅ‘képviselÅ‘je. Omar Haszan Ahmed el-Besirnek, a szudáni elnöknek a pártja arról biztosított, hogy elfogadja a voksolás eredményét, még akkor is, ha az Afrika legnagyobb kiterjedésű országának kettészakadását mondja ki. Az utóbbi hetekben az államfÅ‘ is hasonló nyilatkozatokkal igyekezett megnyugtatni az újabb erÅ‘szakhullám kitörésérÅ‘l tartó nemzetközi közvéleményt.
Dél-Szudán július 9-étÅ‘l válhat önállóvá: ez a polgárháborút lezáró békeszerzÅ‘désben rögzített határidÅ‘.




