Belehalt sérüléseibe az egyik leghíresebb orosz maffiavezér


 - 2009.10.10. 12:04
Moszkvában belehalt súlyos sérüléseibe az egyik leghíresebb orosz maffiavezér. A 69 éves Vjacseszláv Ivankovot még júliusban lőtték le bérgyilkosok, amikor éppen kilépett egy vendéglőből. Meggyilkolása szakértők szerint komoly maffiaháború kitörését eredményezheti az oroszországi alvilágban.

Moszkvában belehalt súlyos sérüléseibe Vjacseszláv Ivankov, az egyik leghíresebb orosz maffiavezér. A 69 éves bűnügyi legendát még júliusban lőtték le távcsöves puskával profi bérgyilkosok, amikor éppen kilépett egy vendéglőből. Sokak szerint nem véletlenül kapott haslövéseket, a tettesek azt akarták, hogy hosszú és fájdalmas haláltusája legyen.

A „Japán” még a szovjet időkben kezdte karrierjét, tíz évet ült különböző lágerekben, majd 1991-ben amnesztiával szabadult, és Amerikába tette át működését. Rövid időn belül ott is tíz évre ítélték, majd 2004-ben visszazsuppolták Oroszországba. Itt egy korábbi hármas gyilkosság miatt állt bíróság elé, de az esküdtek felmentették. Ivankov azóta főként külföldön élt, most nyáron azért utazott haza, hogy mint megkérdőjelezhetetlen alvilági tekintély közvetítsen két, Oroszországban tevékenykedő grúz maffiaklán között.

Meggyilkolása szakértők szerint komoly maffiaháború kitörését eredményezheti a moszkvai játékkaszinók bezárása miatt amúgy is belső átrendeződés alatt álló oroszországi alvilágban.

Krónika/Nemes Gábor (Moszkva)Utolsó frissítés: 2009-10-10 12:10:30




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Belehalt sérüléseibe az egyik leghíresebb orosz maffiavezér >