Blair: katonai akcióra is fel kell készülni Irán ellen

Katonai akcióra is fel kell készülni, ha Irán folytatja atomfegyver-fejlesztési programját - mondta szerdán Tony Blair. A volt brit kormányfő hozzátette: most is helyes döntésnek tartja a részvételt az iraki katonai beavatkozásban, és nem hajlandó bocsánatot kérni miatta.

Blair, akivel - memoárkötetének aznapi megjelenése alkalmából - a BBC televízió sugárzott egyórás interjút szerdán este, kijelentette: "teljesen elfogadhatatlannak" tartaná, ha Irán atomütÅ‘erÅ‘re tenne szert. Hozzátette: a külvilágnak fel kell készülnie arra, hogy ebben a kérdésben "konfrontálódjék" Iránnal. Arra a riporteri kérdésre, hogy ez katonai konfrontációt is jelenthet-e, Blair úgy válaszolt: "igen, szükség esetén katonailag is" szembe kell szállni Iránnal. "Ennek nincs alternatívája, ha (az irániak) folytatják az atomfegyver kifejlesztését ... ezt az üzenetet jól hallhatóan, egyértelműen el kell juttatni nekik" - fogalmazott az egykori munkáspárti miniszterelnök.

Független londoni elemzÅ‘k szerint ugyanakkor az iráni atomfegyver-fejlesztés még nem jelent azonnali veszélyt. A legnagyobb londoni hadászati kutatóműhely, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ katonai kapacitásairól összeállított, ez év elején kiadott idei elemzés - Military Balance 2010 - szerint Iránnak már 2009 elején elégséges dúsított hasadóanyaga volt egy nukleáris töltet elÅ‘állításához, a tényleges fegyverré fejlesztési folyamat azonban még nem tart ott, hogy már közvetlen fenyegetést jelentsen.

Jóllehet az iráni dúsított hasadóanyag-készlet továbbra is növekszik, és nemsokára két atomfegyver elkészítéséhez is elegendÅ‘ lesz, a dúsításhoz használt centrifugák állaga azonban a jelek szerint romlik, és most sokkal kevesebb működik e berendezésekbÅ‘l, mint egy éve - állt a februárban kiadott jelentésben. Az IISS szakértÅ‘i szerint "egyértelmű", hogy az iráni atomprogramot műszaki gondok hátráltatják, és így "van még idÅ‘ a diplomácia" számára.

A szerdai BBC-interjúban Irakról szólva - egyenes utalással arra, hogy az invázió után nem kerültek elÅ‘ tömegpusztító fegyverek - Blair egyértelműen kijelentette, hogy az e fegyverek létérÅ‘l szóló hírszerzési adatok tévesek voltak, és ezért Å‘ mindig is hajlandó volt bocsánatot kérni. Azokért a döntésekért azonban, amelyeket az akkor rendelkezésre álló hírszerzési értesülések alapján hozott, nem tud bocsánatot kérni - tette hozzá.

A volt kormányfÅ‘ kijelentette: ma is személyes meggyÅ‘zÅ‘dése, hogy a katonai beavatkozás volt a helyes döntés, mert ha Szaddám Huszein egykori iraki elnök még mindig hatalmon lenne, akkor "mára Irán versenytársává vált volna a szélsÅ‘ségességben". Arra a felvetésre, hogy az iraki háborúnak minden becslés szerint százezernél több polgári áldozata volt, Blair azzal válaszolt, hogy Huszein idején több százezren haltak meg, és a néhai iraki államfÅ‘ saját népe ellen vetett be vegyi fegyvereket.
 

Utolsó frissítés: 2010-09-01 22:46:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Blair: katonai akcióra is fel kell készülni Irán ellen >