Bugár szerint MKP-sek is érdeklődnek a Híd-tagság iránt

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) több tagja is jelezte, hogy szívesen belépne pártjába.

Számadatokat a politikus nem mondott, de hangsúlyozta: a párt nem annyira a taglétszám növelését, mint a mai tagok nagyobb aktivitását tartja fontosnak, „hogy mindenhol aktív embereink legyenek, akik tudják, mirÅ‘l szól a politika” – húzta alá Bugár, aki korábban, 1998 és 2007 között az MKP elnöke volt. A Híd polgári párt tavaly nyáron alakult meg.

Czuczor Nóra, a Híd szóvivÅ‘je a hét végén a TASR pozsonyi hírügynökségnek azt mondta: a Híd regionális szervezetei arról tájékoztatták a központot, hogy az MKP volt tagjai is jelezték belépési szándékukat a pártba. Pontos számot Å‘ sem tudott mondani, mert a párt nem vezet nyilvántartást a belépni szándékozók korábbi párttagságáról, bár ezeket az adatokat az érdeklÅ‘dÅ‘k űrlapja tartalmazza. A szóvivÅ‘ szerint mintegy háromezer személy jelentkezett a pártba, s a belépési feltételek, követelmények mindenki számára egyformák.

„Az alapszabály szerint minden jelentkezÅ‘ a belépés kérése után egy évig támogató tag lesz, csak ezután, az illetékes pártszerv döntését követÅ‘en válik rendes párttaggá” – jelentette ki Czuczor Nóra. Megjegyezte: a korábbi MKP-tagság nem kizáró ok a Hídba való felvételhez.

Bugár az új párttagokkal – különösen a volt MKP-sekkel – kapcsolatban korábban óvatosságra intett. „Azoknak, akik vállalták a kockázatot, és már akkor beadták jelentkezésüket (a Hídba), amikor még nem lehetett tudni, mi lesz, azoknak joguk van alaposan kivizsgálni, nem azért akar-e párttag lenni valaki, hogy anyagi elÅ‘nyökhöz jusson” – fogalmazott a magyar politikus. Aláhúzta: a Híd nem az elÅ‘nyökrÅ‘l és a kiváltságokról szól.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Bugár szerint MKP-sek is érdeklődnek a Híd-tagság iránt >