Az UM! nevű csoport aktivistái, akik a sokat vitatott szobornak a várból való eltávolÃtását tűzték ki célul, a Hazugság szobra!, valamint Ne hamisÃtsátok meg a történelmet! feliratokkal látták el az alkotást – Ãrja a TASR szlovák hÃrügynökség.
Az akció az UM! közleménye szerint válasz arra, hogy a közelmúltban felállÃtott szobor történelmileg és esztétikailag is sok kÃvánnivalót hagy maga után. Ugyanakkor az aktivisták úgy vélik, hogy a Szvatopluk pajzsán látható kettÅ‘s kereszt formailag nem a hagyományos történelmi jelképet, hanem a fasiszta Hlinka Gárda kettÅ‘s keresztjét ábrázolja, s ezért törvénysértÅ‘. Ezért további jogi lépéseket és tiltakozásokat fontolgatnak.
Ladislav Vrtel heraldikai szakértÅ‘ az Aktuálne.sk hÃrportálnak kijelentette, hogy a szobron látható pajzs valóban az egykori Hlinka Gárda jelképe. A belügyminisztérium cÃmertani bizottságának titkára szerint ezt 1938 óta használták, és szándékosan a németországi náci párt jelképének – horogkereszt egy körben – a mintájára készült. Vrtel megjegyezte, hogy a magyar Nyilaskeresztes Párt jelvénye is hasonlóképpen jött létre.
A szakértÅ‘ nem kérdÅ‘jelezte meg a kettÅ‘s kereszt elhelyezésének történelmi jogosságát a szobron, de magát a kettÅ‘s kereszt ábrázolását hibásnak tartja. Leszögezte: bÃzik abban, hogy a szobor alkotója nem szándékosan használta a Hlinka Gárda jelvényét, csupán sajnálatos módon figyelmen kÃvül hagyta a történelmi tényeket.
A Szvatopluk-szobor felállÃtását Robert Fico miniszterelnökként kezdeményezte 2009-ben. A 270 ezer eurós költséget közadakozásból kÃvánták elÅ‘teremteni. Fico, valamint az államfÅ‘ és a házelnök ezer-ezer euróval járultak hozzá a költségekhez. Bár a megadott számlán májusban még csak 123 ezer euró szerepelt, a bronzszobrot a hónap végén már fel is avatták.
Ján Kulich szobrászművész ingyen készÃtette el a szobrot, s a szerzÅ‘i jogokat a szlovák parlamentnek adományozta. Alkotásának művészi értékét azonban nagyon sokan megkérdÅ‘jelezték, s tiltakoztak egy ilyen mű felállÃtása ellen. Nagy vihart kavart az is, hogy Kulich a szocialista rendszerben a 70-es és 80-as években a pozsonyi képzÅ‘művészeti akadémia rossz hÃrű vezetÅ‘je volt, aki politikai okokból gátolta több fiatal művész tehetségének kibontakozását. Fiatal művészek egy csoportja az ünnepélyes avatáskor a helyszÃnen tiltakozott a szobor és alkotója ellen.
A lovas szobron lévÅ‘ ószlovákok királya felirat is heves reakciókat váltott ki korábban; neves történészek történelmietlennek minÅ‘sÃtették. Az ószlovákok vagy régi szlovákok kifejezést a Fico-garnitúra kezdte el használni a Nagy-Morva Birodalom egyes személyiségeire, akiket a szakma morváknak mondott.




