XVI. Benedek az elmúlt napokban többször is elítélte a támadást, amelyben 21 kopt keresztény vesztette életét, és hangsúlyozta azt az igényt, hogy a közel-keleti kormányok törvényekkel és a gyakorlatban is védelmezzék a kisebbségi keresztényeket a visszaélésekkel és a vallási türelmetlenséggel szemben.
Az egyiptomi külügyminisztérium közleménye szerint az egyházfÅ‘ egyes kijelentései elfogadhatatlan beavatkozást jelentenek Egyiptom belügyeibe. A minisztérium szóvivÅ‘je közölte, hogy Ahmed Abul Geit külügyminiszter üzenetet küldött vatikáni kollégájának, és ebben azt hangsúlyozta, hogy Egyiptom el akarja kerülni a vallási ügyekbÅ‘l fakadó feszültségeket, fenn akarja tartani az érett párbeszédet a Vatikánnal.
Abul Geit arra kérte a vatikáni illetékeseket, hogy vállalják: sem nyilatkozataikban, sem más európai országokkal folytatott megbeszéléseiken nem avatkoznak bele Egyiptom ügyeibe. A külügyminiszter egy január 8-án kiadott nyilatkozatában már leszögezte: országa nem hagyja, hogy bármely nyugati politikus saját érdekében használja ki az alexandriai keresztények ellen elkövetett támadást. Ennek egyik elÅ‘zménye, hogy 7-én az Európai Unió konkrét fellépését kérte a keresztények védelmében négy tagország, köztük Magyarország is.




