Határok nélkül Haják-Szabó Mária (Pozsony) - 2011.05.19. 20:06
Hallgassa meg Határok nélkül című műsorunk tudósítását!
Nemcsak a kereszténydemokratáknak vannak gondjaik a kisebbségi nyelvek hivatali használatának bÅ‘vítésével, hanem az Egyszerű Embereknek is, így a jobbító szándékú módosítás meghiúsulhat. Igor Matovic, a kormánykoalícióhoz tartozó csoport vezetÅ‘je több feltételt fogalmazott meg, amelyek teljesítése nélkül „akár fejre is állhat Bugár Béla", de akkor sem szavazza meg a törvényt. Matovic szerint a kisebbségi nyelvtörvény tulajdonképpen magyarosítaná a hivatalokat, ezért nem szavazza meg. A nyelvhasználati küszöbérték 20 százalékról 15 százalékra csökkentése nem zavarja, pontosabban nem érdekli. Mint mondta: szerinte nem ez a lényeg, hanem az, hogy a hivatalokban magyarul is tudó embereket fognak alkalmazni, vagy tolmácsra lesz szükségük.
Az egyik feltételük, hogy ott lehessen kisebbségi nyelven is beszélni a hivatalban, ahol dolgozik olyan ember, aki ismeri a nyelvet. Az Egyszerű Emberek szerint ugyanígy kellene eljárni az egészségügyi intézményekben is, vagyis éppen azt vennék ki a módosításból, ami a legfÅ‘bb érdeme: kötelezné az államot és az önkormányzatot, hogy teremtse meg a hivatalos kisebbségi nyelvhasználat feltételeit.
Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt frakcióvezetÅ‘je közölte: „vannak olyan határok, amelyek mögé nem tudnak menni". Kedden lesz a törvény tárgyalása, bízik benne, hogy addig megegyezés születik - tette hozzá.




