Elsősorban bin Laden letartóztatására törekedtek

Oszama al-Kaida
Krónika Marosi Antal - 2011.05.05. 12:39
Miközben a világ közvéleményét még az foglalkoztatja, hogy milyen körülmények között történt a terrorista vezér, bin Laden likvidálása, egyre többen vannak azok, akik most már arra kíváncsiak: mi következik ebből, illetve ezután.

Hallgassa meg!

Herencsár Lajos, Közel-Kelet szakértÅ‘ szerint bin Laden tevÅ‘legesen nem vett részt egyetlen terrorcselekményben sem, Å‘ inkább egy spirituális szellemként állt ezek fölött az akciók fölött, likvidálása azonban jelentÅ‘ségteljes lépés volt. A szakértÅ‘ szerint pusztán kegyeleti okokból sem adható ki a halott fényképe, ám a fotók nélkül is hihetÅ‘, hogy az al-Kaida vezetÅ‘jét ölték meg.

Herencsár Lajos Oszama elfogásának körülményeirÅ‘l úgy vélte, az akció során elsÅ‘sorban letartóztatására törekedtek a kommandósok, ám mivel ellenállt a lelövésére kényszerültek.
 

Utolsó frissítés: 2011-05-05 12:53:22




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Elsősorban bin Laden letartóztatására törekedtek >