Korábban csak a kisebb falvakban, az utóbbi időben azonban már a nagyobb kelet-szlovákiai városokban is fallal választják el a romatelepek és a peremkerületek lakóit. Szlovákia harmadik legnagyobb városában, a mintegy százezer lakosú Eperjesen két méter magas, nyolc méter hosszú betonfalat építettek a romák ellen. A város szélén lévő mintegy kétezer fős romatelep lakói az immár fallal lezárt utcán keresztül rövidítették le az utat a városba, és eközben törtek, zúztak, loptak – állítják az eperjesiek.
Nagyon sok panasz érkezett a romákra – mondta a cseh sajtóirodának Eperjes polgármestere. Ezért döntöttek úgy, hogy kétezer euróért fallal vágják el a romatelep lakóinak útját. Ők tiltakoznak, diszkriminációról beszélnek, és fontolgatják, hogy nemzetközi szervezetekhez fordulnak. A fal túloldalán élők viszont azt szeretnék elérni, hogy az eredeti terveknek megfelelően a város az egész négyszáz méteres szakaszt építse meg, hogy teljesen elválasszák a romatelepet Eperjes kertvárosi részétől.
Egy másik településen, Nagymihályon az önkormányzat mellett a többségi lakosság is beszállt a falépítés költségeibe. A város keleti lakótelepe és az 1800 fős romatelep között gyakorlatilag megszűnt az átjárás.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


