Fico: István helyett inkább SzvatoplukA szlovák kormányfő szerint Szent István zászlaja alatt a legkeményebb magyarosítás folyt, ezért az első magyar királyt semmiképpen sem lehet a szlovákok királyának is tekinteni. Robert Fico szó szerint azt mondta: „Nekünk megvan a mi Szvatoplukunk, és nem Istvánunk”. A szlovák miniszterelnök vélhetően Sólyom László tervezett beszédére utalt, amelyet pénteken a magyar nagykövet mondott el az államfő helyett Révkomáromban, a Szent István szobor avatásán, mivel nem engedték, hogy a köztársasági elnök átlépje a határt. A beszédben elhangzott, hogy Szent István királya volt minden népnek, amely országában élt, és elindítója volt a szlovák és a magyar nemzet szorosan összefonódott történelmének is. (MR) | Matricákkal Nagyváradon a magyar nyelv használatáért2011.10.28. 20:43Magyar nyelvű matricák felragasztásával harcol az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezete a magyar nyelv használatáért.
|




