Figyelmeztető felhívást adtak ki amerikai követségek

Fotó: MTI/AP/Khalid MohammedFotó: MTI/AP/Khalid Mohammed
A tervezett floridai koránégetés miatt több amerikai nagykövetség óvatosságra intő felhívást adott ki – jelentette ki csütörtökön Washingtonban Mark Toner amerikai külügyi szóvivő.

Az amerikai külügyminisztérium ezt megelőzően felszólította az irányítása alá tartozó nagykövetségeket, mérlegeljék, hogy milyen veszélyt jelenthet a számukra a floridai Gainesville-ben szeptember 11-re tervezett nyilvános koránégetés.

Philip Crowley külügyi szóvivő szerdán az Obama-kormányzat aggodalmát fejezte ki azon amerikai katonák, diplomaták és utazó állampolgárok miatt, akik a hét végére tervezett koránégetés által kiváltandó tragikus reakció elszenvedői lehetnek.

A muszlimok tüntetéseken tiltakoznak a koránégetés ellen  Fotó: MTI/AP/Khalid Tanveer

 

Obama is terve feladására kérte a koránégetésre készülő lelkészt

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön arra buzdította a szeptember 11-i koránégetésre készülő floridai lelkészt, hogy „hallgasson a jó angyalokra”, és mondja le tervezett akcióját. Obama az ABC televízió Good Morning America című reggeli műsorában reményét fejezte ki, hogy Terry Jones gainesville-i tiszteletes végül hallgat majd azokra, akik azt kérik tőle, hogy mondjon le a koránégetés tervéről. Az elnök hangsúlyozta, hogy a koránégetést az al-Kaida terrorszervezet érvként fogja felhasználni a tagtoborzási kampányában.

„Ez egy aranybánya az al-Kaida tagtoborzásának szempontjából. Az olyan helyeken, mint Pakisztán és Afganisztán súlyos erőszakcselekmények történhetnek. Ez (a terv) fellendítheti az olyan személyek beszervezését, akik amerikai városokban vagy európai városokban készek felrobbantani magukat.”

„Remélem, megérti, hogy amit tenni készül, teljes egészében ellentétben áll az általunk, amerikaiak által vallott értékekkel, amelyek értelmében ez az ország a vallásszabadság és a vallási tolerancia eszméjére épült” – hangsúlyozta Barack Obama. Obama szerint a helyzet nyugtalanító, de a törvény legfeljebb csak arra ad lehetőséget, hogy a lelkészt, a helyi rendeletek alapján nyilvános tűzgyújtás miatt beidézzék.

Terry Jones egy mintegy félszáz fős pünkösdi-karizmatikus gyülekezet lelkésze „nemzetközi koránégetési napot” hirdetett meg a New York és Washington ellen elkövetett terrortámadás 9. évfordulójára, amelynek keretében maga is arra készül, hogy felgyújtsa a muszlimok szent könyvének egy vagy több példányát a Florida állambeli Gainesville-ben.

Jones úgy nyilatkozott, hogy ily módon kíván szembeszállni az iszlamista terrorizmussal. Akciójának terve tiltakozást váltott ki a muszlim országokban. A tiszteletest a legmagasabb szintű amerikai politikai, katonai és vallási vezetők figyelmeztették, hogy a koránégetéssel a külföldön állomásozó amerikai katonák életét kockáztatja.

Újabb amerikai lelkész fenyegetőzik koránégetéssel

Újabb lelkész, az evangélista Bob Old is arra készül, hogy szeptember 11-én koránt égessen a Tennessee állambeli Springfieldben – adta hírül csütörtökön a The Tennessean című nashville-i napilap. Old tiszteletes szombaton az iszlám szent könyvének egy példányát a saját háza előtt szándékozik felgyújtani. „Ha meg akarják tartani a vallásukat, akkor menjenek máshová” – hangoztatta a lap szerint a pap számos alkalommal a muszlimokkal kapcsolatban.

Utolsó frissítés: 2010-09-10 08:22:39




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Figyelmeztető felhívást adtak ki amerikai követségek >