Freedom House: Magyarországon is csorbult a demokrácia

Fotó: Flickr/rogiroFotó: Flickr/rogiro
Tavaly 25 országban - köztük Magyarországon - jelentősen csorbult a politikai és a civil polgárjogok érvényesülése, és ez a demokratikus világ kevés komoly ellenállásába ütközött - állapította meg csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében a Freedom House washingtoni székhelyű, nemzetközi jogvédő szervezet.

A 2010-es már az ötödik egymást követÅ‘ év volt, amelyben a szervezet szerint összességében romlott a világ demokratikus jellege. „Nem csak arról van szó, hogy ellenfeleink általában véve az elnyomás eszközéhez nyúlnak, hanem arról is, hogy korábban soha nem tapasztalt agresszivitással és magabiztossággal teszik ezt. A demokratikus közösség pedig nem képes felnÅ‘ni a feladathoz”, meglehetÅ‘sen vérszegényen reagál – jelenti ki David J. Kramer, a szervezet ügyvezetÅ‘ igazgatója.

A 194 országot és 14 területet elemzÅ‘ dokumentum szerint Kína, Egyiptom, Irán, Oroszország és Venezuela továbbra is elnyomó hatalmak. A választott demokráciák száma tavaly 115-re csökkent, ami a legalacsonyabb szám 1995 óta. Ebben az idÅ‘szakban a legjobb év 2005 volt, amikor 123 választott demokrácia működött a világon – írta a Freedom House.

A világ legerÅ‘sebb tekintélyelvű hatalmai még szemérmetlenebbek voltak tavaly, mint korábban. Kína például megpróbált rávenni több külföldi kormányt arra, hogy ne képviseltesse magát a Nobel-békedíj átadásán, mert a díjjal Liu Hsziaopo bebörtönzött kínai emberjogi aktivistát tüntették ki. Oroszországban a hatalom nyilvánvalóan semmibe vette a bíróság függetlenségét a Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás elleni perben, amelyet széles körben úgy minÅ‘sítettek, hogy azt tisztességtelenül folytatották le.

„A tekintélyelvű hatalmak sokkal könnyebben tudják elnémítani belföldi bírálóikat, ha a nemzetközi porondon nem ütköznek ellenállásba” – jelentette ki Arch Puddington, a Freedom House kutatási igazgatója a jelentést kísérÅ‘ közleményében. A szervezet szerint a világ 11 országában javult tavaly a demokrácia helyzete, 25-ben viszont jelentÅ‘sen csökkent. A javítók között van Kirgizisztán és Guinea, mindkettÅ‘ átkerült a „nem szabad” kategóriából a „részben szabad”-ba, mert a hatóságaik által megszervezett választások viszonylag szabadak és igazságosak voltak.

A rontók: Afganisztán, Bahrein, Burundi, Kambodzsa, Elefántcsontpart, Dzsibuti, Egyiptom, Etiópia, a Fidzsi-szigetek, Franciaország, Bissau-Guinea, Haiti, Magyarország, Irán, Kuvait, Lettország, Madagaszkár, Mexikó, Ruanda, Srí Lanka, Szváziföld, Thaiföld, Ukrajna, Venezuela és Zambia. Továbbra is a Közel-Keleten és Észak-Afrikában érvényesülnek a legkevésbé a szabadságjogok. Ukrajna és Mexikó átkerült a „szabad” kategóriából a „részben szabad”-ba.

Utolsó frissítés: 2011-01-14 10:38:10




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Freedom House: Magyarországon is csorbult a demokrácia >