Görögország az államcsőd közelébe került

Az Európai Unió pénzügyminiszterei kénytelenek kiemelten foglalkozni Görögország helyzetével. Az ország államcsőd közeli helyzetben van, az államháztartás hiánya a legfrissebb előrejelzés szerint majdnem 13 százalékos lesz. Hallgassa meg!

Menyhárt Attila, a portfolio.hu elemzője szerint Görögország az eurózóna, illetve a 27 tagú Európai Unió legnagyobb pénzügyi problémájával küzd. Erre az évre az államháztartás hiánya a legfrissebb előrejelzés szerint közel 13 százalékos (ez négyszerese Magyarországénak). Néhány hónappal ezelőtt ez még négy százalék alatti volt, csak közben volt egy parlamenti választás, és az arra való kiköltekezésnek ez lett a következménye.

Az elemző úgy látja, talán még ennél is nagyobb probléma, hogy az államadósság szintje eddig is rendkívül magas volt, majdnem az éves görög gazdasági teljesítmény száz százaléka. Ilyen nagy mértékű költekezés mellett ez az adósságráta továbbra is meredeken emelkedni fog a következő két-három évben, egyes vélemények szerint a nemzeti össztermék 130 százaléka is lehet.

„A befektetők egyelőre nem látják, hogy Görögország miből tudja visszafizetni az egyre növekedő adóssághegyet – mondta Menyhárt Attila. - Éves szinten most a görög államháztartás a gazdasági teljesítmény öt-hat százalékát fizeti csak a kamatokra.”

Gyakorlatilag kizárható, hogy az EU megengedje a fizetési övezet egyik tagállamának a csődjét, tehát valamilyen mértékű pénzügyi segítségre számíthatna Görögország, ha valóban olyan komoly lenne a helyzet.

A tervek szerint jövőre az államháztartási hiányt kilenc százalékra kívánja faragni a néhány hete felállt görög kormány. „Már most látszik, hogy egy határozott megszorító csomagot alakítanak ki – mondta a portfolio.hu elemzője. - Az a kérdés, hogy ez elég lesz-e a befektetői kedélyek megnyugtatására. Elképzelhető, hogy az Európai Unió döntéshozói folyamatosan nyomás alatt fogják tartani a görög hatóságokat, hogy tegyenek hatékony lépéseket az államháztartás hiány és az államadósság csökkentésére.”

 

Utolsó frissítés: 2010-01-25 12:15:08




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Görögország az államcsőd közelébe került >