Mladen Markac 18, Ante Gotovina pedig 24 év elzárást kapott, mert felelÅ‘snek találták Å‘ket azokért az atrocitásokért, amelyeket állítólag a szerb kisebbség ellen követtek el 1995-ben, amikor a Vihar nevű hadművelettel visszafoglalták a szakadár szerbek által ellenÅ‘rzött krajnai területet.
Az ítélet valósággal sokkolta a horvátokat, Gotovina tábornokot és bajtársait ugyanis a függetlenségi háború nemzeti hÅ‘seinek, Horvátország megmentÅ‘inek tartják. Zágráb belvárosában síró asszonyok és síró háborús veteránok tiltakoztak a hágai ítélet ellen, úgy érezték – és érzik most is –, hogy az Európai Unió elárulta Å‘ket.
Sosem tenne ilyet
Hallgassa meg! Ivan Stefec százados, aki annak idején Nyugat-Szlavóniában harcolt, Világóra című műsorunknak nyilatkozva szégyenletesnek nevezte az ítéletet. „Gotovina tábornok becsületes katona, sosem adna parancsot olyan gaztettekre, amilyenekkel vádolják. A Vihar hadművelet volt az egyik legtisztább és legfényesebb haditett, amelyet a horvát hadsereg valaha végrehajtott. Szó sem volt etnikai tisztogatásról. Maga Tudjman elnök arra szólította fel a krajnai szerbeket, hogy maradjanak a szülÅ‘földjükön, a szerbek helyi seriffjei azonban hazugságokkal mérgezték népüket, aminek exodus lett a vége, és aminek nem lett volna szabad megtörténnie" – fogalmazott. Az uniós csatlakozásról szólva a százados kijelentette: reméli, hogy egyszer Európa is felfogja, hogy „mi mindig Európa rész voltunk, és az is maradunk."
Ujjongó szerbek
Hallgassa meg! Szerbiában ujjongva fogadták az ítéletrÅ‘l szóló hírt – mondta műsorunkban újvidéki tudósítónk, Ternovácz István. A háborús bűnösök ügyében eddig kiszabott ítéletek ugyanis többnyire a szerbeket sújtották, amit Å‘k úgy értelmeztek, hogy Å‘ket tekintik a délszláv térségben dúlt háborúk fÅ‘bűnöseinek. A Gotovina elleni ítélet ezt ellensúlyozta – részletezte munkatársunk, aki a Vihar hadműveletrÅ‘l szólva emlékeztetett: annak idején a vajdasági magyarok nyakába szakadt kétszáz-kétszázötvenezer horvátországi szerb, miközben a menekülÅ‘k egy részének azt ígérték a vezetÅ‘k, hogy a magyarokat elüldözték, üres házak várják Å‘ket.
Ez volt az ellensúly?
Hallgassa meg! Andócsi János horvátországi magyar történész a Világórában kifejtette: a nyugati közvélemény sokáig nem volt tisztában a történtekkel, összemosták az eseményeket, igyekeztek ellensúlyt kialakítani horvátok és szerbek között. A történész elmondta: Horvátországban nem értik, hogyan büntethetik meg a felszabadító háború gyÅ‘zteseit, ezért a másodfokú döntésben bíznak. Andócsi János hozzátette: felvételek vannak arról, hogy a szerbek kivonulását Belgrád elÅ‘re eltervezte, etnikai tisztogatásról tehát nem volt szó.
A horvát közvélemény az ítélet nyomán összemossa a Nyugatot, a hágai bíróságot és az uniót – folytatta a történész, aki szerint idÅ‘vel nagyobb támogatottságot kap majd a csatlakozás.




