Az egyiptomi forradalomban összesen 845-en haltak meg, a sebesültek száma 6400 – áll egy friss jelentésben. A felelÅ‘sséget pedig az akkori hatalomnak kell viselnie. Terrorista akciót követtek el saját népük ellen – indokolja az államügyész, hogy miért indítottak eljárást a volt elnök Hoszni Mubarak, és alelnöke, a titkosszolgálat volt vezetÅ‘je, Omár Szulejmán ellen. ElsÅ‘ meghallgatásán Szulejmán azt állította, Mubarak elnök nem adott személyes utasítást a fegyverhasználatra. Ez azonban – úgy látszik – nem menti meg a volt elnököt.
Az egyiptomiak ugyanis komolyan veszik a rendszerváltást. A volt állampárt székháza most kihalt, az egykor mindenható Nemzeti Demokrata Pártot törvényesen feloszlatták. A pártvezetÅ‘k vagyonát zárolták, a volt elnök és két fia ellen korrupció vádjával is folyik eljárás. A valaha több mint négyszázezres állambiztonsági szervezetet pedig felszámolták, és megkezdték a vizsgálatot volt tagjai ellen.
Az életünket is feláldozzuk a forradalomért, és odafigyelünk mi folyik most az országban. – mondja a forradalom egyik huszonéves vezetÅ‘je. Bár a Tahrir tér most csendes, a kormányzó hadsereget folyamatosan transzparensek figyelmeztetik arra, 845 ember azért áldozta az életét, hogy valódi demokrácia legyen a Nílus mentén.

Hallgassa meg!


