Harcok kezdődtek az egyik legnagyobb líbiai olajfinomítóért. „Csak egy pár méterre innen lehetett úgy ötven méter, ahol a bombák becsapódtak. Kadhafi gépei bombáztak bennünket” - magyarázta egy felkelő tiszt. „Mi Kadhafi ellen harcolunk, ő már elveszítette az arcát. Ő is muzulmán, le kell vonnia a következtetéseket, és el kell tűnnie a színről”- vallja egy másik harcos.
A harcok ellenére az olajfinomítóban egyelőre nyugalom van és folyik a munka. „Mindeddig nem volt problémánk, nem lőttek ránk” - mondják az olajfinomító főnökei, akik ilyenkor is bent vannak, bár a péntek a vallás napja. Ebből az alkalomból tüntettek a fővárosban is Kadhafi ellen. Ott a rendőrség könnygázzal szétverte a tüntetést. Bengáziban, a felkelők központjában természetesen más volt a hangulat.
Marosi Antalt, az MTI Hírcentrum tudósítója elmondta, Bengáziban a fiatalok reppelve szórakoztatják a gyülekező demonstrálókat, akik február 17-e óta a líbiai társadalmi robbanás óta fontosnak tartják eljönni az egykori rettegett bírósági épület melletti térre. Örülni, híreket cserélni, emlékezni a közel és a távoli múlt mártírjaira, akik Abdul Szalam Szuit imám szerint már biztosan a paradicsomba kerültek.
A vallási vezetőnek kedvező ez az időszak, már nem Kadhafi szája íze szerint kell szólnia a hívekhez. A líbiai vezető korábbi kézi vezérlése immár erőtlenné vált, a bengázi mecsetek ajtajai többé már nem nyílnak meg előtte. Szent háborút vívunk, ahová minden szülőnek kötelessége elengedni felnőtt gyermekeit - hangzott el a déli imán, ahol egyébként szó esett Kadhafi bűneiről is. A ramadán idején a hívek ellen elkövetett merényletekről, a hív-vírussal megfertőztetett félezer gyermekről, a kábítószerre rászoktatott fiatalokról. A bengázi központi mecsetben összesereglett hívek feladatul kapták azt is, hogy akik nem tudnak kapcsolódni a szent háborúhoz, adakozni kötelesek, élelmiszerre, gyógyszerre, vagy pénzzel kell segíteniük a felkelést.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


